Agrárpiac

Piac

Bővülés a kis- és középvállalkozásoknál

A legsikeresebb cégeket március 21-én hirdetik ki.

Az árbevételét 20 %-kal, a nyereségét pedig 61 %-kal tudta átlagosan növelni a mezőgazdaság, az ipar, az építőipar, a kereskedelem és a szolgáltatások 100-100 legsikeresebb kis- és közepes belföldi vállalkozása (kkv) az Opten Kft. felmérése szerint.


A fizetéseket is emelni tudták tavaly a cégeknél – fotó: Pixabay

A céginformációs társaság megállapította, hogy az építőipari cégeké a legjelentősebb bővülés, de az összesítésben szereplők majdnem mindegyike folyamatos növekedést tudott elérni. Társasági adóként több mint 13 milliárd forintot, a bérfizetéshez kapcsolódó adók és járulékok formájában közel 100 milliárd forintot fizettek be e cégek a költségvetésnek,

a fizetéseket pedig 10-15 %-kal emelték tavaly, alkalmazottaik bruttó keresetének átlaga így elérte a 380 ezer forintot. 

A legmagasabb béreket, átlagosan havi 650 ezer forintot a szolgáltató cégek fizetik, bár a munkavállalói létszámot nem bővítik. Hatékonyságukat inkább a korábbinál jobb munkaerő felvételével vagy továbbképzésekkel javítják, egy főre jutó adózott eredményük így 90 %-os növekedéssel meghaladta a 8 millió forintot – írták.

A közlemény szerint a sikeres működés a nyitottságnak is köszönhető, hiszen a vizsgált 500 cég több mint fele nyert uniós pályázatot az elmúlt 5 évben, összesen 100 milliárd forint értékben.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés