Agrárpénzek
Piac
Visszajár a tévesen befizetett kamarai tagdíj
Kideríthetetlen, kiknek kellett volna bejelentkezni és tagdíjat fizetni a nemzeti agrárkamarának. Több ezer cég kaphatott indokolatlanul felszólítást.
Még a 400 ezer tagot számláló Magyar Agrár-, Élelmiszer-gazdasági és Vidékfejlesztési Kamaránál (NAK) sem tudják, hány cég és magánszemély „értette félre” az érintettek szerint nagyon is félreérhető regisztrációra és tagdíjfizetésre szóló felhívásukat, és fizette be az agrárkamarai tagdíjat feleslegesen.
A törvény elvileg meghatározza, kiknek kell belépniük és tagdíjat fizetniük. Idén nyáron azonban, amikor a kamara regisztrációra és fizetésre szólította fel a szerintük törvényi kötelezettségükről megfeledkezett agrár- és élelmiszer-ipari, valamint vidékfejlesztéssel foglalkozó vállalkozásokat, sok ezer olyan céget is értesítettek, amelyeknek semmi közük nincs és soha nem is volt a mezőgazdasághoz. Köztük tanácsadó, oktatással foglalkozó cégeket, de nem veszélyes hulladékokat kezelő és ártalmatlanító vállalkozásokat is.
A törvénytelen sarc miatt többen felháborodottan a sajtóhoz fordultak. Tényi István Fidesz-közeli feljelentőaktivista pedig feljelentést tett a rendőrségen csalás gyanújával, mivel szerinte a kamara a vállalkozásoknak küldött hiányos és emiatt félreérthető regisztrációra (és fizetésre) felszólító leveleivel megtévesztette a címzetteket, akik – ha nem néztek alaposan utána, hogy a törvény valóban vonatkozik-e rájuk – kétezertől akár több százezer forintig terjedő összeget fizethettek be feleslegesen. Tényi feljelentését az ügyészség azzal utasította el, hogy a kamara magatartása nem bűncselekmény. Annak vizsgálatára pedig az ügyészségnek nincs törvényes lehetősége – közölte lapunkkal a Fővárosi Főügyészség szóvivője –, hogy a kamara helyes gyakorlatot alakított-e ki egy rá vonatkozó törvény alkalmazására.
Azt a NAK sem tagadja, hogy több ezer levél mehetett ki téves címre. Csak a 7490 TEÁOR kódszámmal jelölt „M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység” legalább 4500 társas vállalkozás tevékenysége között található meg, ezenkívül pedig még van néhány olyan TEÁOR-szám, amelyekből az a következtetés vonható le, hogy az adott tevékenységet végzők kamarai tagságra kötelezhetők lehetnek.
A kamara tájékoztatása szerint ők a közhiteles nyilvántartások alapján próbálták azonosítani azokat a vállalkozásokat, amelyekről a törvény alapján vélelmezhető, hogy be kellett volna lépniük a kamarába. Ilyen a cégnyilvántartás és az ott alkalmazott TEÁOR-kódrendszer. Csakhogy egy-egy TEÁOR-kód több különböző tevékenységet is magában foglal. A 2120-as kódszámú gyógyszerkészítmény-gyártás tevékenységei közül például nem mindenkinek, csak a komposztálást végzőknek kell bejelentkezni az agrárkamarába.
Nincs olyan nyilvántartás, amelyből megállapítható lenne, hogy egy adott TEÁOR-számot használó vállalkozás az adott kód alá tartozó tevékenységek közül pontosan melyeket végzi – szögezte le kérdésünkre válaszolva a kamara sajtóosztálya. Nem tehettek mást, mondják, mint, hogy a TEÁOR-számok alapján vélelmezték a cégekről, rájuk is vonatkozhat az agrárkamarai törvény, és felszólították őket a tagdíjfizetésre. Azok a cégek, amelyek nem végeztek semmiféle mezőgazdasági vagy élelmiszer-ipari tevékenységet, a kamara honlapjáról letölthető nyilatkozatban kérhették, hogy töröljék őket a nyilvántartásból, illetve, hogy később se várjanak tőlük regisztrációt. Aki figyelmetlenségből tudomásul vette, hogy regisztrálnia kell, és be is fizette a tagdíjat, bármikor kérheti a törlését és az összeg visszafizetését.
Sokan bírálták azonban a kamarát, amiért – a kritikusok szerint – még csak kísérletet sem tett a korrekt tájékoztatásra. A vádból annyit elfogad a NAK, hogy mivel rengeteg felhívó/felszólító levelet postáztak, nem volt lehetőségük azok személyre szabására, az általános érvényű tájékoztatás pedig egyes esetekben lehetett akár félreérthető is.
Elismerték azt is, hogy megkeresték a könyvelők és könyvvizsgálók egyik szervezetét, és segítségüket kérték a cégek tájékoztatásához, de végül nem működtek együtt. Az érintett egyesület szerint egyébként azért nem, mert elfogadhatatlannak tartották annak a levélnek a tartalmát, amelyet a kamara szét akart velük küldetni.
Visszajár
Augusztus közepén járt le az agrárkamarai regisztráció és a tagdíjfizetés meghosszabbított határideje. Mivel még tart a beérkezett iratok feldolgozása, nem tudni, hányan kérik tévedésre hivatkozva a törlésüket a kamarából, és mekkora összeget kell majd visszafizetni. A pénzt mindenesetre csak az kapja vissza, aki kérte a törlését, és igazolta, hogy nem végez olyan tevékenységet, ami kötelezővé tenné a kamarai tagságot.
agrotrend.hu / nol.hu