Fenntarthatóság

Innováció

Védettséget szeretnének a Bartók-rétnek

A környezetvédők azt szeretnék elérni, hogy helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítsák a Bartók-rétet. Az elképzelést a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága is támogatja, két éve pedig már a város képviselő-testülete elé is került a kérdés, azonban az ügyben azóta sem született előrelépés.

Újra napirendre szeretnék venni a Bartók-rét ügyét a természetvédők: a területen olyan jégkorszaki maradványnövénynek élnek, amelyeknek a megléte ritkaságszámba megy az Alföldön – írta meg a Délmagyar.

A rét élővilágát Koncz-Bisztricz Tamás természetfotós térképezte fel, a témában írt dolgozatát a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága is díjazta. 

– 2020-ban kutattam fel a Bartók-rét védett növényeit: mocsári sisakoskosbor, hús­színű ujjaskosbor és orchidea is nő a területen, a környező erdőben pedig bugaci nőszőfű is van. Érdemes volna arra, hogy helyi jelentőségű védelemhez jusson a terület – vázolta a többszörösen elismert természetfotós. 

Fotó: Koncz-Bisztricz Tamás

Mint megtudtuk, a réten nagy mennyiségben van jelen a mocsári sisakoskosbor, ami viszont még különlegesebb, az a hússzínű ujjaskosbor megjelenése: ez az orchidea a térségben kifejezetten ritka fajnak számít. Ezért is szeretnék a természetvédők, hogy helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítsák a Bartók-rétet. 

Az ügy 2019-ben már egyszer a város képviselő-testülete elé került, akkor azonban a rét melletti egykori homokbányával együtt szerették volna elérni a védetté nyilvánítást a környezetvédők, az eljárás pedig elakadt. 

– Szeretnénk, ha a kezdeményezésünkből egy előterjesztés születne és a képviselők elé kerülne. Részt vettünk már egy egyeztetésen a városvezetéssel, majd a terület tulajdonosaival is: jól haladunk, pozitívak voltak a visszajelzések a tulajdonosok részéről is. ők is támogatják, hogy helyi védettséget kapjon ez a nagy jelentőséggel bíró, védett növényállomány – fogalmazott Koncz-Bisztricz Tamás. 

A területen több védett és fokozottan védett madár is fészkel. A kuvikok, a szalakóták és a búbos bankák költését nemrég kihelyezett költőodúkkal és költőládákkal segítették a csongrádi természetvédők. 

agrotrend.hu / Délmagyar

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés