Fenntarthatóság

Innováció

Planet 2021 – Kormánybiztos: pozitívak a kiállítás első napjainak tapasztalatai

Pozitívak a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó első napjainak tapasztalatai – közölte az esemény lebonyolításáért felelős kormánybiztos a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című szerdai műsorában.

Joó István azt mondta: az eseményen több mint 180 kiállító vesz részt, és eddig több mint száz országból érkeztek vendégek. A kiállítás mellett az interaktív programok is sok látogatót csalogatnak, például be lehet ülni egy elektromos kisrepülőbe, megnézhetik az elektromos kukásautót és információt szerezhetnek az otthoni komposztálás lehetőségéről – fűzte hozzá.

fotó: pixabay.com

Tudatta: a Jövő hősei címet viselő élményprogramot több mint 150 iskoláscsoport, 4600 diák látogatja majd meg, akik a programokon a leginnovatívabb módszerekkel tanulhatnak a Föld jelenlegi állapotáról, és hogy mit tehetnek a  helyzet változtatásáért.

A program kalandpark, színház és szabadulószoba keveréke, ahol a fiataloknak kérdésekre kell válaszolniuk, és információkkal gazdagodhatnak – tette hozzá Joó István.

Kitért arra is, hogy a világtalálkozó programjain több mint száz előadó szólal fel, ismertetik a problémákat, és technológiai megoldásokat mutatnak be azok megoldására.

Az expón részt vesz körülbelül 30-35 startup is, amelyek potenciális befektetőket találhatnak, mert nagy befektetési szervezetek is jelen vannak a kiálltáson, amelyek lehetséges partnereket keresnek – mondta a kormánybiztos.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés