Fenntarthatóság

Innováció

őzgidákkal és dámborjúval gazdagodott a Körösvölgyi Állatpark

Minden tavasszal és nyárelőn népes szaporulat jellemzi a Körösvölgyi Állatpark kifutóit. Idén már hírt adtunk a hét vadmalac, a négy muflon bárány, a két gímszarvas borjú világra jöveteléről, melyet most őzgidák és egy dámszarvas borjú követett.

Az őzkifutóban élő két suta egyike egy gidát, másikuk pedig ikergidákat hozott világra. Az ikerellés nem ritka az őzeknél. Az aranyos csöppségek már olykor a látogatók szeme elé is odatévednek – írja a Körös-Maros Nemzeti Park.

Fotó: Urbancsok Éva

A dámszarvasok kifutójában pedig szintén megszületett az idei első dámszarvas borjú.

A természetben is ilyenkor jönnek világra e fajok utódai. Az őzek és a szarvasok kicsinyei is több hetes korukig a növényzet takarásában, pettyezett rejtőszínüket kihasználva, időszakonként magukra hagyva lapulnak a ragadozók és az ember elől. Fontos megjegyezni, hogy ha túrázás közben véletlen ilyen rejtőzködő csöppséget találunk, akkor azt hagyjuk békén, ne próbáljuk megfogni még akkor se, ha a gida vagy a borjú sírásra emlékeztető hívó hangját halltatja. A suták és a tehenek is megfelelő időközként megszoptatják, majd elfektetik kicsinyeiket, amíg azok nem lesznek elég erősek, hogy már tudják őket követni.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés