Lódarazsak laktak a Csónakázó-tó medrébe szakadó nyárfa törzsében

Egy olyan öreg nyárfa állt a Csónakázó-tó partján, mely talán látta még a Tóparti-gimnázium építését is és persze a tó időközönkénti megújulásának, evezősök küzdelmeinek és a korcsolyázók nevetgélő becsapódásainak is tanúja volt. Azonban a nyárfa nem bírja olyan sokáig, mint például egy tölgy, ezért a minden évben kihozott új, fiatal levelek terhe alatt egyre nagyobb üregek keletkeztek a fa törzsében.

Forrás: FEOL / Koppán Viktor Dávid

A mögöttünk álló szél- és porviharral érkező hidegfront nyomását már nem bírta, és úgy négy méteres magasságban kettéhasadt. Mint kiderült, a korhadt belsejébe lódarazsak költöztek, amiket egyszerre ijesztett meg az erős szél és a lakóhelyük sérülése, de nem bánkódtak sokáig. A korábban plafonnak számító faág bezuhant a vízbe, de ők hamarosan visszatértek az eredeti teendőikhez, nem sokáig gyászolták a nyárfát. Viszont a tavat meg kellett tisztítani a fától, ám eközben a darazsak miatt nem volt biztonságban a városgondnokság egyik láncfűrészes dolgozója sem.

Ilyenkor a legtöbben a tűzoltóságot keresik fel, pedig a veszélyes rovarok elleni fellépés nem tartozik a feladataik közé. Nem úgy Antal Istvánnak. A városgondnokság méhészmestere elmondta: – Kettétörött a fa, a felső része pedig beesett a tóba. Az eltakarítást végző személyek biztonsága érdekében egy kosaras kocsi segítségével feljutottam a nagyjából négy méteres csonk tetejéhez és kiirtottam az ott lakó lódarázs családot.

Természetes a város többi lakója érdekében is el kellett végezni az irtást, hiszen a legtöbb ember kisebb-nagyobb mértékben allergiás a rovarcsípésekre és közülük nem kevesen nagyon rosszul reagálnak a darázscsípésre, különösen, ha lódarázsról van szó, aminek még inkább fájdalmas a szúrása. A méhészmester azonban mégsem félt felmenni hozzájuk, annak ellenére sem, hogy a kosaras autóból elfutni sem lehet. Meg is kérdeztük, hogy honnan ez a magabiztosság.

Antal István elmondta: – Több mint 30 éve méhészkedem és körülbelül 20 éve van szerződésem a tűzoltósággal, hogy ha valahol méhrajt találnak, illetve jelentenek be, azokat én befogom és az így ártalmatlanított családot megkapom, az volt a fizetség. Így jött aztán a darázsirtás, ám azt tudni kell, hogy amíg a méhek értékesek, addig a darazsak kevésbé. Arra jöttem rá a tanulmányaim és a több évtizedes tapasztalataimnak köszönhetően, hogy a méhekben és a darazsakban semmi hasonlóság nincs, leszámítva azt, hogy anyaközpontú rovarcsaládban élnek és hogy szúrnak, de egészen más az életmódjuk, a viselkedésük.

Feltettük a nagy kérdést, hogy a most kiirtott rovarok európai lódarazsak voltak-e. A méhészmester így felelt: – Valóban mocorog a köztudatban az a tévhit, hogy jelen van Magyarországon a kelet-ázsiai lódarázs, de valójában ez nem igaz. A szakhatóságokhoz fordulva kértem nemrégiben állásfoglalást az ügyben és azt a tájékoztatást kaptam, hogy Csehországban, Dél-Németországban és Franciaországban már valóban találkoztak az ázsiai fajtával, de nálunk még nincs, így a tóparti nyárfában élők is a mieink, vagyis európai lódarazsak voltak. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy előbb-utóbb nem is fog megjelenni hazánkban is ez a változat.

A városgondnokság szakembere szinte állandó ügyeletben van tavasztól őszig, ugyanis míg a riasztások jelentős része nappal történik, az irtás éjjel a leghatékonyabb, amikor minden darázs otthon van.

agrotrend.hu / FEOL, Palocsai Jenő