Fenntarthatóság

Innováció

Körbejárja Magyarországot a Kékkör Túraútvonal

Körbejárhatóvá tette Magyarországot az Országos Kékkör Túraútvonal, amelynek szeptember végén lezárult fejlesztéséről egy projektzáró eseményen számoltak be a héten.

Az Országos Kékkör Túraútvonal egységesíti a három Kéktúra-útvonalat, az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál tiszteletére elnevezett Dél-dunántúli Kéktúrát és a kerékpárral is teljesíthető Alföldi Kéktúrát. Az egységes jelzésű, 2550 kilométeres turistaút teljesen körbejárhatóvá teszi az országot, ami Európában is egyedülálló – mondta el Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója. Kifejtette: a nyolc kisebb fejlesztést egyesítő program összesen 2,7 milliárd forintos uniós támogatásból valósult meg.

Az elnök beszámolt arról, hogy a turistaút helyreállításakor a benövésektől megtisztították a nyomvonalat, jelzésfestéssel látták el és megtisztították a szeméttől végig a teljes 2550 kilométeren, összesen 10 ezer indító, útirányjelző és információs táblát helyeztek ki a tájékozódás elősegítése érdekében és a Kékkör egy részén kerékpáros nyomvonalat is kijelöltek.

A 210 helyszínen 21 konzorciumi partner bevonásával létesült vagy megújult 8 kilátó, 10 turistaház, 109 pihenőhely, 69 esőbeálló, 11 híd és 23 forrást láttak el medervédelemmel, szolgáltatóhálózat épült ki 250 végponttal, az ebben részt vevő szállásokat, vendéglátó egységeket és kerékpárszervizeket a Természetjáró kártyával ráadásul kedvezményesen lehet igénybe venni.

Az új arculat részeként nemcsak az Országos Kékkör és a kéktúrák kaptak új megjelenést, hanem a tájékoztatást szolgáló ikonrendszer és a pecsételő helyek grafikái is megújultak. Az útvonal nagy pontosságú, GPS-alapú felmérése és az adatok térinformatikai rendszerben való rögzítése segítségével pedig tervezhetővé vált a túrázás, hiszen az okostelefonokra fejlesztett mobilapplikációk segítségével akár offline üzemmódban is használhatóvá váltak a helymeghatározást segítő információk.

Mindezek mellett kiépült az úgynevezett Ranger-hálózat is, amelynek feladata az útvonal folyamatos karbantartása, bejelentések és anomáliák kezelése lesz. A Magyar Természetjáró Szövetség emblematikus jelvényszerző túramozgalmában évtizedek alatt sok ezren vettek részt, az egyes Kéktúrák teljesítőinek száma eddig több mint 7100, az utóbbi két évben 8700-an indultak el a kék úton új igazolófüzettel.

agrotrend.hu / mno.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés