Fenntarthatóság

Innováció

Remek hangulatban teltek a szüreti napok

Kitűnő hangulatban, nyarat idéző napokon, rendkívül gazdag programokkal, rengeteg résztvevővel és hatalmas érdeklődés mellett rendezték meg a szüreti napokat Balatonfüreden, október 15-17 között, melyet a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. szervezett.

A hétvége kiemelkedő eseménye volt a szombati látványos felvonulás, melyen részt vett Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselő, Bóka István polgármester és Koczor Kálmán helyi és országos borlovagrendi elnök-nagymester is.
-Tiszteletet és köszönetet érdemel a szőlészek és borászok munkája, mondta Kontrát Károly képviselő, majd méltatta, hogy Balatonfüreden, a szőlő és bor nemzetközi városában őrzik, ápolják a hagyományokat. Ilyen a szüreti rendezvény, illetve a felvonulás is, mely megmozgatja az egész várost. Kezdetben terményünnep volt, napjainkra fesztivállá nőtte ki magát. A szőlősgazdák, a hazai borrendek és a többiekkel együtt vonulnak, miközben jó hangulatban kínálják boraikat a közönségnek.

fotó: wikipedia

-Ez elsősorban a fürediek ünnepe, de azt tapasztalom, hogy a városba látogató turisták érdeklődését is felkeltette, minden évben várják már ezt a hagyományos rendezvényt, fogalmazott Kontrát Károly, majd elismeréssel szólt a kitűnő borokról, programokról és hangulatról, a gasztronómiai kínálatról, a gyönyörű környezetről, a nyarat idéző időjárásról, valamint a békességről, szeretetről és összefogásról, melyek kísérték a rendezvényt. Koczor Kálmán, a helyi Balatonvin Borlovagrend és a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnök-nagymestere kiemelte, befejeződött a szüret, nagyon jó évjárat ígérkezik, magas a must cukortartalma, szépen alakul a savtartalom, de a termés mennyisége a nagy aszály miatt a korábbiaknak mindössze 40-50 százaléka.

A füredi térségben az ott jellemtő fehér fajtájú szőlőt, zömében olaszrizlinget takarítottak be a gazdák az ültetvényekről. Aláhúzta, országos rendezvényeik közül Balatonfüreden vett részt a legtöbb hazai borrend a felvonuláson, összesen 34, kettő a határon túlról érkezett, és 100 vendég képviselte a hazai borrendeket a menetben.

A szüreti mulatság kiemelkedő és leglátványosabb eseménye volt a felvonulás, melyben a nemzetiszalaggal átfont, szőlőből készített harangot tartó fiatalok után sétált végig a hatalmas menet a városon. Így mások mellett a helyi koncert fúvószenekar, a borlovagrendek, a Reformkori Hagyományőrzők Társasága, általános-, és középiskolás diákok, a Rizling Generáció, a Salföldi Kopjások, a Kék Balaton Népdalkör, a nagyvázsonyi Igásló Központ, a Szentesi Lovasfarm, Balatonalmádi és Balatonfüred néptánc együttesei, a Koloska Senior Néptáncegyüttes, a Hollókői Hagyományőrzők, a Garagulya Gólyalábas Kompánia, a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár Dandárzenekara, a komáromi Egressy Fúvószenekar, valamint hintók, lovas kocsik, traktorok.

A jókedélyű menet a Vásárcsarnoktól a Kisfaludy színpadig sétált, ahol megáldották a szőlőharangot a történelmi egyházak elöljárói, majd bemutatkoztak a hazai borrendek, és a Fúvószenekari Találkozó résztvevői koncerttel ajándékozták meg az érdeklődőket. A háromnapos füredi szüreten kitűnő programokkal, borkóstolókkal, gasztronómiai különlegességekkel, látványfőzéssel, süteménysütő versennyel, koncertekkel, játszóházzal, bábszínházzal is várták a közönséget, és meg lehetett ismerni a mustkészítést, préselést is.

agrotrend.hu / veol.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés