Fenntarthatóság

Innováció

Kilőtték a dunai haldézsmálókat

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége szeptember elejétől február végéig közel 200 kormoránt lőtt ki a kezelésében lévő 2000 hektáros Duna-szakaszon – közölte a szövetség elnöke.

Zoltai Dániel elmondta, a téli nyugalomra vonult, dermedt halakat megtizedelő állomány gyérítését vadászati engedéllyel rendelkező személyek végezték, környezetvédelmi okokból ólom helyett acélsöréttel – írta az Infostart. A Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszán télen csaknem 2000 kormorán zsákmányolja a halakat. A lelőtt állatok boncolásának tapasztalatai szerint egy madár az életben maradáshoz fél-egy kiló halat is megeszik naponta, a megyében telelő madarak a folyóból 1500 kiló halat zsákmányolnak minden itt töltött napon.

Zoltai Dániel hozzátette, a kormányzati támogatással és a szövetség saját erejéből elvégzett telepítéseknek köszönhetően halbőség van az élővizekben. A horgászoknak, és velük együttműködő vadászoknak nem célja kiirtani a kormoránt, viszont kártételük miatt szükséges az állomány szabályozása.

Fotó: MTI

A kormorán vagy kárókatona tollát nem tudja vízhatlanná tenni. Testének melegével fűti magát, ehhez viszont folyamatosan ennie kell. Szétverik és megsebesítik a téli vizekben vermelő, lenyugodott halakat, egy elfogyasztott halra három elpusztított jut.

A hatvanas években védelem alá helyezett, valójában tengeri madár mára túlszaporodott. Magyarországon 2500-3000 példány fészkel, de télen 30-40 ezer példány jelenik meg a magyar vizeken. A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a megye legnagyobb civil közössége, 58 tagegyesület közös szervezete mintegy 20 ezer aktív taggal.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés