Fenntarthatóság

Innováció

Észrevehetetlen élőlényt csalogattak elő a napsugarak

Apró és tökéletes rejtőszínnel rendelkezik, így a fákon vagy a talajon alig lehet kiszúrni ezt a szerény tavaszhírnököt.

Az egyik legkorábban megjelenő nappali lepkénkről, a kis tavasziaraszolóról van szó, ami a nevéhez mérten ilyentájt, február második felében bújik elő telelőhelyéről és áprilisig látható – írja a Turista Magazin. A Kiskunságban már találkoztak vele az idén, ami minden bizonnyal az eddigi enyhe időjárásnak köszönhető. Nyárfák körül most is feltűnnek a repkedő vagy a talajon szívogató példányok.

Fotó: Gór Ádám

A mindössze 25-33 mm-es faj nem tartozik színpompás lepkéink közé, szárnya a barna és a szürke árnyalataiban játszik, rajta elmosódott rajzolat. A hátulsó szárnyon lévő rikító sárga minta csak repülés közben látszik jól, ha a talajon vagy a fák törzsén helyezkedik el a lepke, akkor szinte egybeolvad velük.

A faj sík- és dombvidéken egyaránt elterjedt, homoki nyárasokhoz kötődik, hernyója nyárfélék leveleivel táplálkozik – írja a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a weboldalán. A kis tavasziaraszoló a Nyírség déli részén gyakori. Védett, természetvédelmi értéke 5000 Ft.

agrotrend.hu / Turista Magazin

 

Tovább olvasom

Támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés