Fenntarthatóság

Innováció

A madarak megmondják, milyen idő lesz

Mindenki elképedt, mikor több mint egy hete hazatért az első gólya, Kele. Vajon vége a télnek? Ezt még nem tudjuk biztosan, Kelét kéne faggatnunk róla. De a madarak viselkedéséből bizony megjósolhatjuk, milyen idő lesz, csak tudnunk kell értelmezni a jeleket.

őseink tudták ezt, nem véletlenül maradt ránk több szólás és közmondás a madarakkal kapcsolatban. A „nem lát több gólyát” azt jelentette, nem éri meg a tavaszt, vagy gondolhatunk az egyértelmű „sok fecske az ősz jele” mondásra is – írja az Index.

A tévedhetetlen madarak

A madarak viselkedésében rengeteg nyomot találhatunk az időjárásra vonatkozóan. Mindenki ismeri azt a hiedelmet, hogy ha alacsonyan repül a fecske, esni fog. Kár, hogy ma már alig látni fecskéket a sok permetezés és fészek leverés miatt! A világ sok részén a természettel harmóniában élő gazdák még mindig figyelnek a madarak jeleire. Egy 110 ember bevonásával készített indiai tanulmány bebizonyította, hogy az állatok viselkedésének megfigyelésével meg lehet jósolni az időjárást. 

A MADARAK RENDELLENES VISELKEDÉSE PÉLDÁUL AZ ESőS ÉVSZAK ELőRE JELZőJE LEHET, DE AZ IS ÁRULKODÓ, HOVA ÉPÍTIK A FÉSZKÜKET A SZÁRNYASOK.

2014-ben Amerikában, Tenessee-ben figyelték meg a kutatók, hogy egy csapat aranyszárnyú poszáta hirtelen eltűnt korábbi élőhelyéről, és gyors vágtában 1500 kilométert repültek 5 nap alatt, noha láthatóan semmi nem változott életkörülményeikben. Néhány nappal később tornádók tarolták le lakhelyüket. A Berkeley-i egyetem tudósai szerint a poszáta képes érzékelni a mi fülünk számára hallhatatlan frekvenciákat is, így előre látja, vagyis inkább hallja a veszélyt.

Fotó: AFP

Rossz időben jó helyen

Ha eső közeledik, a levegő páratartalma a magasabb régiókban megemelkedik, a levegőmolekulák között finom vízcseppek szorítanak helyet maguknak, a nyomás csökken. Ha a madarak fél kilométer magasban repülnek, a víz hozzátapad a tollazatukhoz, a nyomásesés és a páratartalom kibillenti az egyensúlyukból és megzavarja őket. Így nehezebb lesz repülniük, és inkább leereszkednek a talaj közelébe. Ha viszont száraz és sűrű a levegő, meleg idő várható, és a madarak inkább feljebb emelkednek a hűvösbe. Ha a fecskék alacsonyan repülnek, akkor rovarokra vadásznak, amelyek az eső közeledtére előbújnak a földből. A sirályok a partokon kutatnak menedék után, ha vihar közeledik, a többi szárnyas inkább fedezéket keres. 

ROSSZ IDőBEN A MADARAK NEM VADÁSZNAK ÉLELEMRE, INKÁBB MEGBÚJNAK ÉS KIVÁRJÁK A VÉGÉT.

Ha mégis szélben-esőben cikázó madarakat látunk, sejthetjük, hogy a viharnak egyhamar nem lesz vége. ők ugyanis tudják, hogy nem érdemes várni a rossz idő elvonulására, úgyhogy éhségükben dacolnak vele. Megfigyelhetjük, hogy a jó hőérzékeléssel megáldott pintyek, vörösbegyek és szarkák is a házak közelében keresnek menedéket, ha érzik a hideg közeledtét. Ilyenkor lepillanthatnak az ólban lapuló, behúzott fejű kacsa és liba kollégákra, akik szárnyaik alá dugják fejüket a hideg ellen. A költöző bíbic viselkedése is árulkodó, közvetlenül a hűvösebb idő beköszönte előtt utazik.

Ha eltűnnek szárnyas barátaink

A madarakat azonban nem mindig lehet látni. Viszont, ha jól figyelünk, meghallhatjuk a feketerigó énekét, amivel az esős időszakot jelzi, vagy a gólyák kiáltását, ami a szelet előlegezi meg. A csend azonban a vihar előhírnöke! A költözőmadarak viselkedése is segíthet az időjárás előrejelzésben. Ha indulniuk kellene, de mégsem teszik, sejthetjük, hogy rossz idő jön, mert nem merik vállalni a kockázatot a hosszabb utazásra. Gondolniuk kell a vándorlás alatt a menedékre  és a táplálékra is. Ha nekilódulnak, valószínűleg tiszta és derült idő várható napokig.

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés