Fenntarthatóság

Innováció

2023-ban fellendülhet a balatoni bringás turizmus

ősz elején újabb útfejlesztés zárult le, így most már Budapesttől a Balaton partjáig el lehet jutni kerékpárral. A turisztikai szakértők úgy gondolják, hogy pszichológiai okai is lehetnek annak, ha valaki jövőre a Balatonra jön kerékpározni.

– A kerékpáros útvonalak megépítése mellett jó hír, hogy Balatonfüreden és Balatonföldváron megnyíltak a Balatonbike365 bringaközpontok, és elkészült a keszthelyi BB365 kerékpáros szolgáltató pont is. Az utóbbi időben több mint 800 km kerékpározásra alkalmas utat tábláztak ki, ezeken 20 új pihenőpontot is építettek – mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.


Fotó: MTSZA – hivatalos

Már azok is kerékpárra ülnek, akik eddig nem sokat tekertek

Az elektromos rásegítéses kerékpárok megjelenése segít leküzdeni a távolságot, az emelkedőket, kiküszöböli a túrázó csoport tagjai közötti erőnléti különbségeket – ugyanakkor nem foszt meg a bringázás élményétől. Ez az oka annak, hogy egyre többen használják a Balatonon ezt a fajta kerékpárt. A jövőben a balatoni vállalkozóknak az ilyen e-bike-on érkező vendégek fogadására is fel kell készülniük. Nem árt mondjuk, ha kerékpáros feltöltőpontokat építenek ki szolgáltatásaik körül.

 

Új trend: a gravel kerékpározás

A komótosabb családi túrákat kedvelők mellett sokan vannak már azok is, akik szeretik magukat kipróbálni izgalmasabb terepviszonyok között is. ők azok, akik a gyors tempó és a kényelmes haladás érdekében versenybringára emlékeztető, de a földúton való haladásra is alkalmas, szélesebb gumikkal és biztonságos tárcsafékkel felszerelt, sportos tempót lehetővé tevő gravel bringákon ülnek. A Balaton környéke igazi gravel paradicsom, a kiváló utak a parttól már jóval messzebbre is elcsalogatják a gravel szerelmeseit. Princzinger Péter szerint az ilyen típusú bringások fogadására is érdemes felkészülniük a szállásadóknak és az éttermeknek.

 

A profi bringások igazi példaképek lehetnek

A jobb háttérfeltételek mellett, több más, kissé szubjektív oka is lehet annak, hogy többen jönnek majd a Balatonra tekerni. Ennek alapja, hogy általában a magyar kerékpáros sportélet is fellendülőben van. Ötévnyi szünet után, 2023-tól újra láthatunk magyar profi csapatot az országúti kerékpáros versenyeken, ráadásul a Tour de Hongrie 2023-tól a nemzetközi versenynaptárában a második legrangosabb nemzetközi sorozat, a ProSeries részeként kapott helyet. Ezeknek önmagukban is lesz turisztikai eredménye, de ennél sokkal fontosabb, hogy

több ezer gyerek és szülő ül majd bringára annak hatására, hogy a fiatal magyar sportolók jól szerepelnek ezeken a versenyeken.

Egy kicsit olyan lesz ez, mint amikor korábban a vízilabdázóink világbajnokságot nyertek vagy Szilágyi Áron megnyerte az olimpiát.

Ezekben az időszakokban minden gyerek vízipólózni vagy kardozni akart, a szülők sorban álltak az egyesületeknél annak érdekében, hogy csemetéjük valamely sportklub tagja lehessen. Így lesz most ez a kerékpározás kapcsán is, a profik, mint például

Valter Attila, Fetter Erik, Peák Barnabás, Vas Kata Blanka eredményei jó hatással lesznek a tömegsportra,

amelynek egy része a balatoni turisztikai útvonalak mentén csapódik majd le. Fontos szerepük lehet a balatoni turisztikai forgalom élénkülésében azoknak a kerékpárversenyenek is, amelyek az amatőr és a szabadidős sportolók számára a profi versenyzéshez hasonló élményt kínálnak – mondta Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke.

agrotrend.hu / likeBalaton.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés