Fenntarthatóság

Innováció

Virágzik a tavaszi hérics

A Körös-Maros Nemzeti Park pusztáin kibontották aranysárga szirmaikat a tavaszi héricsek. A kedvező időjárásnak köszönhetően a virágok életerősek és szép magasra nőttek.

A tavaszi hérics védett növény, melynek virágzása március közepétől akár május közepéig is elhúzódhat. Hazánkban az Északi- és a Dunántúli-középhegységben található meg a legnagyobb mennyiségben. A Dél-Tiszántúlon csak szórványosan fordul elő löszgyepekben. A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül legnagyobb állományai a Csanádi pusztákon vannak, de kisebb mennyiségben megtalálható a Tatársánci ősgyepen és a Kígyósi-pusztán is.

A Csanádi pusztákon a tavalyi szárazság után szerencsére idén egy csapadékosabb tél és kora tavasz volt. Ennek köszönhetően a héricsek most jóval magasabbra nőttek, s virágaik szép nagyok. Az első bimbók március elején jelentek meg, a hónap második felében pedig a felmelegedés hatására beindult az intenzív virágzás, hétről-hétre egyre több a virágzó tő. A legnagyobb állományok a Királyhegyesi-pusztán vannak, itt idén is több ezer tő virágzására számítunk. Emellett a Montág-pusztán is szép számban virítanak az aranysárga virágok.  

Fotó: Palcsek István Szilárd

Kardoskúti tájegységünkön belül a Tatársáncon az idei első felmérés alkalmával, március 7-én 7 virágzó tövet találtunk. Ez a mennyiség a hónap közepéig stagnált, majd március 20-ig 51 példányra növekedett. A Fecskési állományban évről-évre egyre több tő kerül elő, a növények magszórásának köszönhetően. Várhatóan a virágzási csúcs a tavalyinál (április 11.) valamivel korábban következik be az idén.

Az utóbbi években a Kígyósi-pusztán is jelentős növekedésnek indult a tavaszi hérics állománya. Tavaly már elérte a 360 tövet, idén eddig 300 tő bújt elő.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés