Fenntarthatóság

Innováció

Itt az első kép a „svájci” farkasról

Elhagyta Nógrádot, de előtte elhaladt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kameracsapdái előtt a Svájcból hozzánk csatangoló farkas.

Egy hete még arról számoltunk be, hogy Nógrádban barangol az M237 jelű svájci farkas. Március 19-én elhagyta a Dunántúlt, 20-án a Lósi-patak völgyében pihent. A nemzetipark-igazgatóság arról is beszámol, hogy a két Duna-ág átúszása után oszlásnak indult kecsketetemekből evett, amiket egy állattartó telep szélére dobtak ki.

Egy éjjel alatt a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet központi tömbjéig jutott, a Tepke-hegy erdeiben pihent, majd északnyugat felé vette az irányt, és a Zagyva-völgyén kereste az átjárót. Meg kellett kerülnie a vadvédő kerítéssel lezárt 21-es főutat, ezután a Mátraszele feletti erdőkben töltötte a nappalt. Március 22-én a Barna-patak völgyében követni kezdte egy farkascsalád csapdáját, és eljutott Heves vármegyébe.

Fotó: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

Három éjszaka alatt áthaladt Nógrádon, ami légvonalban 69, a valóságban közel 100 km-t jelent. Még ezelőtt elhaladt két kameracsapda előtt, így felvételek készülhettek róla. Az egyiken még a nyakörves jeladó is jól azonosítható. A terepen észlelt nyomokból kiolvasható, hogy megállt a helyi farkasok által hagyott szagjelzéseknél, így biztosan észlelte, hogy lakott farkasterritóriumba érkezett.

agrotrend.hu / Turista Magazin

Tovább olvasom

Támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés