Fenntarthatóság

Világszerte csak fogynak az erdők

Az ENSZ idén ősszel kiadott jelentése az erődterületek változásairól számol be. Bár lassult az erdők csökkenése, még így is egyre kevesebb fa jut egy emberre.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének jelentése szerint a föld erdei továbbra is egyre fogynak, ahogy növekszik a népesség és kivágják a fákat azért, hogy mezőgazdasági területet létesítsenek a helyükön. Azonban mégis némi jó hírnek könyvelhetjük el, hogy az elmúlt 25 évben az erdőirtás a világon több, mint 50%-al csökkent.

Több országnyi erdő
A 234 országra kiterjedő vizsgálat szerint 1990 óta körülbelül 129 millió hektárnyi erdő pusztult el – ez a terület nagyjából akkora, mint Dél-Afrika. Míg 1990-ben a szárazföld 31,6 százaléka, vagyis 4 128 millió hektár volt erdő, 2015-re ez 30,6 %-ra, vagyis  3 999 millió hektárra csökkent.

Forrás: pixabay.com

Ugyanakkor az éves átlagos erdőpusztulás mértéke lassult: míg a ’90-es években 0.18 százalék volt, 2010-és 2015 között már csak 0,08%. Ez annak köszönhető, hogy egyre nagyobb erdőterületek válnak védetté, és több országban javul az erdőgazdálkodási stratégia. A kedvező változások többnyire a törvényhozásnak köszönhetők, mely kiterjed az erdei erőforrások ellenőrzésére és a helyi közösségek bevonására a döntéshozatalba.

Eredeti és telepített erdők
Ma a világ erdős területeinek nagy része (93 százaléka) természetes erdő. Ez egyaránt jelenti azokat a területeket, melyeken az emberi beavatkozás minimális, és azokat a másodlagos erdőket, melyeket a fakivágások után állítottak helyre. Az erdők másik típusa a telepített erdő, mely jelenleg a világ erdeinek 7%-át teszi ki. Ennek területe 1990 óta 110 millió hektárra nőtt.

Gazdasági erőforrás
A jelentés hangsúlyozza, hogy az erdő kritikus fontosságú az emberek, a környezet és a viággazdaság szempontjából. Az erdőszektor körülbelül 600 milliárd dollárral járul hozzá a világ GDP-jéhez, és több, mint 50 millió embernek biztosít munkát.

A legnagyobb veszteségek
2010 és 2015 között Afrikában és Dél-Amerikában volt a legnagyobb az erdőveszteség. Az előbbi terület körülbelül 2,8 millió hektárt, míg az utóbbi 2 milliót veszített. 1990 óta a legtöbb erdőt a trópusi területeken vágták ki. A mérsékelt övezet országaiban valamivel nőtt az erdők nagysága, míg az északi és a szubtrópusi övezetekben alig történt változás. A globális népességnövekedést figyelembe véve azonban  a föld nagy részén mégis csökkent az egy főre eső, átlagos erdőterület.

A folyamat megállításához még jobb erdőmenedzselési stratégiára és a biodiverzitás megőrzős intézkedésekre van szükség.

agrotrend.hu / ecolounge.hu

Tovább olvasom

Támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés