Természet

Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon

Az Észak-Amerikában (Mexikótól Kanadáig) elterjedt kaliforniai lopódarázs (Chalybion californicum) Európában csak Horvátországban és Olaszországban bukkant fel eddig, de most – harmadik európai országként – Magyarországon is megjelent, szemlézte a Folia entomologica hungarica tudományos folyóirat hírét a Turista Magazin.

A faj hozzánk valószínűleg Horvátországból érkezett.

Az acélkék lopódarázstól (Chalybion femoratum), amely már korábban megjelent Magyarországon, az különbözteti meg, hogy teljesen fekete, míg rokona hátsó lábán vöröses sáv látható.

A metálkék darázs más Chalybion-fajokhoz hasonlóan gyakran már meglévő üregekben fészkel és pókokra vadászik. Az emberre nem jelent veszélyt, olvasható a cikkben.

Magányos lopódarázs

A lopódarazsak (Sceliphron- és Chalybion-fajok) a fullánkos hártyásszárnyúak közé tartozó, magányos életmódú rovarok. Nevük a lopótökre emlékeztető, hosszú, karcsú nyelű potrohukra utal, nem pedig arra, hogy ne tisztelnék mások tulajdonát. Nagyobb testű, 1,5–3 centiméteres, feltűnő színezetű darazsak: a Sceliphron-fajok fekete alapon sárgával vagy vörösesbarnával mintázottak, a Chalybion-ok alapszíne pedig fémesen-kékesen csillogó, „metálfényezett” fekete.

(Nyitókép: Wikipedia/Nell Cant)

agrotrend.hu / Turista Magazin

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés