Fenntarthatóság

Sokkal többet is tudhatnánk a méhekről

A teljes ökológiai rendszert felborítaná, ha a méhek és nélkülözhetetlen társaik eltűnnének; Albert Einstein egyenesen úgy vélte, ha a méhek kipusztulnak, az emberiség legfeljebb 4 évvel élheti túl őket. Beporzók nélkül teljesen eltűnne például a kávé, a kakaó vagy a csokoládé, de töredékére csökkenne az eper és a paradicsom termésmennyisége is. Gál Attila méhész, a Virágbéke Mézmanufaktúra alapítója szerint azonban a maga eszközeivel mindenki hozzá tud járulni a méhek védelméhez. Március 10-e a beporzók napja.

Számos egyéb más rovarfaj is nagyjából ugyanazzal foglalkozik, mint a posztméhek: beporozzák a növényeket és a virágokat. Gál Attila méhész, a Virágbéke Mézmanufaktúra alapítója az InfoRádióban azt mondta, a beporzók magyarországi helyzete még nem is annyira rossz, mint tőlünk nyugatabbra, például Franciaországban vagy Németországban, illetve akár az Egyesült Államokban.

„Bár itt is észrevehető az, hogy nagyon sok betegség felütötte a fejét, amire nem számítottunk, de jelenleg nincsenek veszélyben a méhek itthon Magyarországon” – vázolta.

Forrás: pixabay.com

Hogy milyen következményekkel járna, ha nagyságrendekkel csökkenne a hazai állomány, arról azt mondta, az élelmiszer-termelés gyökeresen megváltozna, elsősorban ez történne.

„Sokkal kevesebb olyan élelmiszerünk lenne, amit nem is gondolnánk egyébként, hogy a méhek közreműködése szükséges ahhoz, hogy elérhető legyen akár a boltok polcain. A növények körülbelül 70 százaléka, a gyümölcsök, a zöldségek rovarbeporzásúak a világon” – ecsetelte Gál Attila.

De mit tehet a hétköznapi ember, aki nem méhészkedik, hanem egyszerűen csak szeretné ezeket a kis élőlényeket segíteni?

„Ami a legeslegfontosabb, az a permetszer a visszaszorítása, tehát ha vannak gyümölcsfáink, gyümölcsösünk, olyan permetszereket használjunk, amelyek a természetben megtalálhatóak, tehát nem szennyezik a környezetet, illetve óvják a beporzókat. Ha mégis mindenképp ezeket a szereket szeretnénk használni permetezésre, akkor az esti órákban vagy napnyugta után, amikor a beporzók már a kaptárakban vannak” – hívta fel a figyelmet.

Azt is kérte, nyírjuk ritkábban a füvet, ami azt fogja eredményezni, hogy fel fognak jönni olyan virágok, például tavasszal az árvacsalán vagy a pongyola pitypang, amelyek a beporzók számára fontos elemek.

„A méhek elsősorban a saras, vizes területeket kedvelik, ha megszomjaznak, nem pedig a nagyon tiszta vizet. Ez is fontos számukra, hogy olyan környezetet biztosítsunk, ahol elérhető ez a fajta víz, és akár hanyagolhatjuk az éjszakai fénynek a felkapcsolását a kertünkben, ugyanis ez odavonzza a rovarokat az esti órákban.”

Amivel még megóvhatjuk a méheket, az az, hogy termelői mézet vásárolunk, ezáltal a magyar gazdákat, a magyar méhészeket támogatjuk, ami azt fogja eredményezni, hogy több méhcsalád lesz Magyarországon, így több beporzó is.

agrotrend.hu / infostart.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés