Innováció

Rendezvények

Segítség az őstermelőknek

Egy kattintással teljesíthetik a hazai őstermelők a tájékoztatási kötelezettségüket. A gazdálkodók a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján elérhető programmal könnyedén elkészíthetik a saját plakátjukat, amely minden fontos, jogszabályban előírt információt tartalmaz. Bár a funkció elsősorban az őstermelőknek szól, a hatóság szerint az élelmiszerlánc más szereplőinek is hasznos lehet.

Számos ponton változtak tavaly az őstermelői tevékenység és a termékek értékesítésének szabályai. Megszűnt például az őstermelői igazolvány, így ahhoz, hogy szabályosan árusíthassák termékeiket, élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer (felir-) azonosítót és Nébih-tevékenységazonosítót kell igényelniük a gazdálkodóknak – írta a Magyar Nemzet. A családi gazdaságokról szóló törvény alapján az őstermelő kizárólag olyan terméket értékesíthet, amit az őstermelői nyilvántartásba, azaz a felirbe bejelentett. 

Az árusítás helyszínén fel kell tüntetni a Saját őstermelői tevékenységből származó termék feliratot, valamint a felir-azonosítót és a Nébih-tevékenységazonosítót is. Ezek hiá­nyában a termelőt akár százezer forintos bírsággal is sújthatják az ellenőrök. 

Fotó: Vas Népe

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közölte: az elmúlt időszak ellenőrzései során a szakemberek jellemzően azt tapasztalták, hogy az őstermelők nagy része vagy magával a kötelezettséggel sincs tisztában, vagy épp nem tudja, hogy pontosan mely azonosítókat kell kiírnia és azoknak hol nézhet utána. Az őstermelők dolgának megkönnyítésére a hatóság új, online plakátgeneráló programot indított, amely nagy segítséget jelenthet a vásárlók megfelelő tájékoztatásában. 

A program segítségével a jogszabályban előírt tájékoztatási kötelezettséget ­egyszerűen és gyorsan teljesíthetik az érintett gazdálkodók. A poszteren egy egyedi QR-kód is szerepel, amely a vásárlók számára teszi lehetővé az adatok valódiságának egyszerű ellenőrzését.Bár a funkció elsősorban az őstermelőknek szól, a Nébih szerint az élelmiszerlánc más szereplői számára is hasznos lehet. A fogyasztók körében egyre nagyobb az igény a vállalkozások ellenőrizhetőségére, ezért az őstermelői plakátgenerálóhoz hasonlóan a hatóság lehetővé tette, hogy az úgynevezett felir-keresőben a többi élelmiszerláncban és agráriumban érintett vállalkozás is könnyen elkészíthesse a minden szükséges adatot tartalmazó tájékoztatót. Az azonosítók feltüntetése számukra nem kötelező, ugyanakkor a poszter használatával látványos módon tájékoztathatják vásárlói­kat arról, hogy a Nébih adatbázisában szereplő, tehát ténylegesen bejelentett, jogszerűen működő vállalkozásról van szó. Az egyedi QR-kódot beolvasva a vásárlók további hasznos információ­kat is elérhetnek, például tájékozódhatnak a vállalkozás bejelentett tevékenységeiről.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés