Előrejelzések

Időjárás

Számottevő lehűlés várható a hétvégére

A hétvégén változékonyabb lesz az idő: napsütésre, de esőre, többször erős szélre is számítani lehet. Emellett hűvösebb is lesz: a maximumok nem csak a 20, többfelé a 15 Celsius-fokot sem érik majd el, a leghidegebb órákban fagypont körüli értékek is lehetnek.

Szombaton helyenként alakulhat ki kisebb zápor és időnként megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet többnyire 2-9 fok között, a Dunántúl szelesebb részein 10-11 fok körül valószínű. Napközben 12-17 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan, nagyobb eséllyel északon eső, zápor is lehet. Helyenként megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 1-7, a legmagasabb hőmérséklet 13-18 fok között valószínű – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésben.

 

Az időjárási helyzet Európában

Európa nyugati része fölött anticiklon húzódik, amelynek hatására a térségben kevés felhő és sok napsütés jellemző. Közép-, valamint Kelet-Európa időjárást alacsonynyomású képződmények és frontjaik alakítják. Itt jellemzően több a felhő és sokfelé eső, zápor is előfordul. Kontinensünk középső régióiból heves időjárási eseményekről, villámárvizekről, illetve Németországból, Lengyelországból szélviharokról is érkeznek jelentések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet északkeleten 3, 5, Közép-Európában 15, 20, Dél- és Nyugat-Európában 25, 33 fok között alakul. Spanyolországban van a legmelegebb, ott általában 33, 35 fokot mérnek. Szombat estig a Kárpát-medencébe az átlagosnál hűvösebb, nagyrészt száraz levegő áramlik, ezért a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés