Előrejelzések

Időjárás

Kevesebb csapadék, nagyobb hideg

A jövő heti előrejelzés szerint a hét közepétől fokozatosan megszűnik a csapadék, de visszatér a hideg idő.

Hétfőn dél felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, napközben már többnyire erősen felhős lesz az ég. Délen, délnyugaton hószállingózás, havazás is lehet. Az északi, északkeleti szél megélénkül, délnyugaton néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és -11 fok között, a vastagabb hóval borított, gyengén felhős részeken -15 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és -7 fok között alakul.

Kedden többnyire erősen felhős lesz az ég, majd napközben vékonyodik, szakadozik a felhőzet, főként délnyugaton lehet néhol havazás. Az északi, északkeleti szél a nyugati határnál és északkeleten helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és -10, északon a kevésbé felhős, hóval borított helyeken -10 fok alatt alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és -6 fok között valószínű.

Szerdán többnyire kevés lesz a felhő, csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -7 és -15, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és -6 fok között valószínű.

Csütörtökön többnyire kevés lesz a felhő, legfeljebb délnyugaton lehetnek felhősebb körzetek, de a havazás esélye ott is csekély. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és -15, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és -6 fok között alakul.

Pénteken kevés lesz a felhő, legfeljebb délnyugaton lehetnek felhősebb körzetek, de a havazás esélye ott is csekély. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és -15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és -6 fok között alakul.

agrotrend.hu/omsz

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés