A déli és a keleti határvidéken többnyire borult marad az ég, északon alapvetően napos időre számíthatunk, délután helyenként több felhővel.
Kezdetben csak nyugaton vékonyodik, éjszaka már egyre nagyobb területen - Dunántúl, majd Dél-Alföld - szakadozik, csökken a felhőzet, északkeleten marad borult az ég.
Borult lesz az ég. Országszerte várható eső, de a délelőtti, déli óráktól az északnyugati, északi tájakon átmenetileg többfelé megszűnik a csapadék, majd estétől délkelet felől ismét...
Az ország északi felén erősen felhős vagy borult lesz az ég, a déli területeken a nap első felében lehetnek kevésbé felhős időszakok, majd estére ott is...
Napos időre számíthatunk, az időnként megnövekvő felhőzetből az északkeleten még előfordulhat kisebb eső, zápor.
Érdemes kihasználni a jelentősen még nem romló időjárási körülményeket, mert a hét második felében már sokfelé eshet, az esőt néhol havas eső is felválthatja, és többfelé...
Eleinte az ország nagy részén közepesen illetve erősen felhős lesz az ég, majd nyugat, délnyugat felől határozottan csökken a felhőzet.
A köd, illetve az alacsonyszintű rétegfelhőzet feloszlása után eleinte gyengén felhős lesz az ég, majd észak felől megnövekszik a fátyolfelhőzet.
A Kárpát-medence időjárását csütörtök estig egyre inkább felhőoszlató hatások alakítják, csapadék már sehol sem valószínű, viszont ismét nagyobb területen képződhet köd.
Európa délnyugati része felett anticiklon helyezkedik el. Ennek északi peremén északnyugat felől változó nedvességtartalmú légtömegek érkeznek a Kárpát-medence fölé. Délnyugaton az anticiklon hatása érvényesül, ott kevesebb...