Aktuális

Időjárás

Nagyrészt napos idő, elvétve tartósabban ködös területek

Északon, illetve keleten lesz gyakrabban mérsékelten felhős az ég. Csapadék nem hullik.

Napközben a legtöbb helyen javulnak majd a látási viszonyok, de a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten maradnak tartósan borult, ködös területek. Helyenként egész nap megmaradhat a köd, ott ónos ködszitálás nem zárható ki.

Másutt – a ködfoltok feloszlása után – általában derült vagy gyengén felhős lesz az ég.

Naplemente után ismét egyre nagyobb területen képződik köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet.

Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5, 10 fok között valószínű, a tartósan ködös helyeken azonban csak kevéssel lesz 0 fok felett. Késő estére -2 és +4 fok közé hűl le a levegő.

A Kárpát-medence időjárását egyre inkább a délnyugat-európai anticiklon határozza meg, ezért csendesebbre fordul az idő, ezzel együtt azonban erősödik a ködhajlam. 

Távolabbi kilátások keddtől péntekig

Az időszak első felében északkeleten, keleten tartósan ködös tájak is lesznek, másutt többórás napsütésre számíthatunk. Csütörtökre mindenütt beborul az ég, és sokfelé várható eső, majd pénteken nyugat felől csökken a felhőzet, inkább már csak északkeleten lehet vegyes halmazállapotú csapadék.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés