Aktuális

Időjárás

Erős lehűlés, hidegfront

Összességében több helyen számíthatunk – akár ismétlődő jelleggel is – esőre, záporra, keleten egy-egy zivatar sem kizárt.

Hidegfront vonult, vonul át hazánk fölött, amely mögött lényegesen hidegebb levegő áramlik kelet, délkelet felé. Már egyre nagyobb területen csúnyább arcát mutatja az ősz, a hét közepéig pedig napról-napra több fokot gyengül a nappali felmelegedés.

Ma erősen felhős vagy borult lesz az ég, napközben azonban előbb a Dunántúlon, majd délen is felszakadozik a felhőzet.

Az északnyugati szél többfelé megerősödik. A megerősödő északnyugati szelet kísérő legerősebb lökések a Dunántúlon (főként a Dunántúli-középhegység, Balaton térségében) helyenként 60-65 km/h körül alakulhatnak. Késő délután, este várhatóan veszít erejéből a szél.

Délután, este északkeleten (leginkább Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és a határos területeken) az intenzívebb záporokból, illetve a néhol kialakuló zivatarokból lokálisan jelentősebb mennyiségű (20-25 mm feletti) csapadék is lehullhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között valószínű, a tartósan borult dunántúli tájakon lesz a hidegebb, a 20 fok közeli csúcsérték pedig a Tiszántúlon várható. Késő estére 10 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés