Hírek

Új szintre lép az agrár-együttműködés Mongóliával

A mezőgazdasági és élelmiszeripari kapcsolatok szorosabbra fűzéséről írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot Nagy István tárcavezető, aki szerdán, az Agrárminisztériumban egyeztetett Javkhlan Bolddal, Mongólia pénzügyminiszterével.

A miniszter a találkozón arról beszélt, hogy az agrárium az egyik pillére a mongol gazdaságnak. A szélsőséges hideg miatt azonban sajnos hatalmas károkat szenved el az ágazat, ebben a rendkívüli helyzetben azonban hazánk kész segítséget nyújtani a közép-ázsiai országnak. Nagy István arra emlékeztetett, hogy tavalyelőtt a magyar mezőgazdaságnak is történelmi aszállyal kellett megküzdenie.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Kifejtette, Mongólia mezőgazdasága komoly fejlődésen megy keresztül, melynek egyik állomása, hogy a nomád állattenyésztés felől más irányba is nyitnak. Éppen ezért is fontos a tapasztalatcsere, illetve a tudományos és oktatási együttműködések további erősítése a két ország között. A magyar cégek és vállalatok, valamint az oktatási intézmények készek átadni a tapasztalataikat a mongol partnereiknek. Az agrártechnológiák, a baromfi ágazat vagy a vetőmag előállítás területén fontos együttműködések jöhetnek létre a két ország között – fűzte hozzá.

A találkozó keretében együttműködési szándéknyilatkozat aláírására is sor került. A partnerségi megállapodás többek között kiterjed a mezőgazdasági gépek korszerűsítésére, az állatgenetikai erőforrások megőrzésére, öntözésfejlesztési, valamint erdészeti kérdésekre is.  A megbeszélésen Javkhlan Bold pénzügyminiszter hivatalos látogatásra hívta Nagy István tárcavezetőt Mongóliába.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés