Hírek

Rengeteg kárt okoztak a vaddisznók

Januárban kezdték meg vaddisznók csapdával történő elfogását és kilövését Szigliget belterületi részein a rendőrség által kiadott engedély alapján.

Balassa Dániel polgármester tájékoztatása szerint az első éjszaka négy állatot fogtak be, majd egy néhány napos szünet után ismét több vadállat sétált be a csapdába, számuk elérte a húszat. Ehhez adódik hozzá az őszi-téli időszakban további negyven vaddisznó kilövése, így mára hatvanra emelkedett a belterületen elejtett állatok száma. Azt is megtudtuk, hogy a csapdázást március végéig folytatják, mivel rengeteg kárt okoztak a nagyvadak a településen. Szigligeten két csapdát helyeztek ki, az egyiket a Csonka torony melletti területen, a másikat a nádüzem környékén. A csapdák megközelítése tilos, hiszen egyrészt ez veszélyes lehet, másrészt a befogás eredményességét is ronthatja.

Forrás: pxhere.com

A hazai nagyvadlétszám országos szinten elérte azt a kritikus határt, amely tovább nem tartható, és egyre több települési önkormányzat keresi a megoldást, ami nem mindig egyszerű. A Balatoni Szövetség – a szigligeti polgármester, Balassa Dániel kezdeményezésére – tavaly az agrárminiszterhez fordult ez ügyben, és végül Szigliget is megkapta az engedélyt a belterületi vadelejtésre, így bizakodhat a lakosság az ezzel összefüggő problémák megszűnésében. Viszont az erdei séták, kirándulások kedvelői számára általánosságban is lényeges tudnivaló, hogy a vaddisznók ellési időszakában a kocák különös gonddal vigyáznak a kismalacokra, ebből adódóan hajlamosak agresszív, támadó módon fellépni, ha vélt vagy valós ellenséget észlelnek a közelükben. Ezért, ha valaki anyakocával és malacaival találkozik, lehetőség szerint a legcsekélyebb figyelemfelkeltés mellett, minél gyorsabban távozzon az érintett területről, s hagyja, hogy a konda békésen odébbálljon.

Tavaly Balatonfűzfőn fajult odáig a helyzet, hogy az önkormányzatnak lépnie kellett az ügyben, és a lakosság igényeihez igazodva kértek engedélyt belterületi vadelejtésre. Több évig tartó utánajárás, egyeztetés, tárgyalások sorozata vezetett el végül oda, hogy megkapták az engedélyt.

agrotrend.hu / veol.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés