Hírek

KSH: márciusban lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedési üteme

Márciusban lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedési üteme: 14,6 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest a februári 17,0 százalékos növekedés után – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

   A növényi termékek 20,5 százalékkal drágultak az előző havi 22,9 százalékot követően, az állati termékek árszintje 4,2 százalékkal emelkedett a februári 6,5 százalék után.

   Az idei év első negyedévében a mezőgazdasági termelői árak 16,7 százalékos növekedésével szemben a ráfordítási árak csupán 6,7 százalékkal nőttek. 

   Márciusban a gabonafélék ára 25,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az előző hónaphoz képest viszont 3 százalékkal csökkent a búza és a kukorica ára.

   Az ipari növények ára 19,7 százalékkal nőtt éves szinten, ezen belül az olajos növények ára 19,1 százalékkal lett magasabb. A napraforgó tonnánkénti ára rekordmagasságot, 143 900 forintot ért el. A burgonya árindexe az előző évi nagyon alacsony árak miatt 74,9 százalékos árnövekedést mutat, míg az előző hónaphoz képest mind a felvásárlási, mind a piaci ára kismértékben csökkent.

   A zöldségfélék ára 5,6 százalékkal emelkedett márciusban, miközben a gyümölcsök árszintje stagnált.

   A vágóállatok termelői árszintje márciusban 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágómarha felvásárlási ára ugyanakkor 21,7 százalékkal csökkent. A KSH magyarázata szerint az elmúlt évek árnövekedését részben a külkereskedelemi értékesítés okozta, ennek a visszaszorulása hatással van az árak csökkenésére.

   A baromfi termelői ára 13,3 százalékkal nőtt, a vágósertésé 6 százalékkal nőtt. Márciusban a vágósertés felvásárlási ára 392 forint volt kilogrammonként.

  Az állati termékek ára 0,6 százalékkal mérséklődött márciusban. A tej felvásárlási ára az elmúlt négy hónapban lényegében stagnált, 95 forintba került literenként, tavaly márciushoz képest a tej termelői árszintje 2,5 százalékkal nőtt.

   A tojás termelői árszintje 2012. tavaly márciushoz képest 12,3 százalékkal csökkent, ami a tavaly bevezetett tartási jogszabály miatt kialakult hirtelen árnövekedést (65,5 százalék) részben kompenzálta.

   Az első negyedévben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 6,7 százalékkal nőttek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 7,5, és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,8 százalékos növekedéséből tevődött össze.

    A folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányárak nőttek a legnagyobb mértékben, 26,7 százalékkal. A műtrágyák ára ezzel szemben 2,3 százalékkal csökkent. A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül az üzemanyagok ára 7,3 százalékkal esett vissza. A növényvédő szerek és az állatgyógyászati készítmények árai nőttek az első negyedévben, az előbbinél 3,3, az utóbbinál 5,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

    A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások árának 2,4, illetve az épületberuházások árának 1,2 százalékos emelkedése figyelhető meg.

    A mezőgazdasági termelőiár-index és a ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2013 első negyedévében 109,4 százalék volt, azaz 2012 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a ráfordítási árak.

 

Forrás: Napi Gazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés