Hírek

Simicska, Csányi, Leisztinger: milliárdosok kapták a legtöbb agrártámogatást 2014-ben is!

A 15 milliárd forintot is meghaladja a három nagy (Simicska–Nyerges-, Csányi-, illetve Leisztinger-birodalom) csoporthoz utalt állami támogatás. A Simicska–Nyerges páros, Csányi Sándor és Leisztinger Tamás – a magyarnarancs.hu számításai alapján ők (illetve az érdekeltségeikbe tartozó cégek, csoportok) kapták 2014-ben a legtöbb agrártámogatást.

Nem volt ez másképp egy évvel korábban, 2013-ban sem, de a tavalyelőtti összegeket idén számításaik szerint túlszárnyalták az említettek érdekeltségeiben lévő vállalkozások. Az MVH honlapján böngészhető támogatások listája alapján megpróbáltunk utánajárni, hogy a fentebb említett milliárdos üzletemberekhez köthető vállalkozások mekkora összegekhez jutottak különböző állami és uniós mezőgazdasági támogatásokon keresztül 2014-ben. A tavalyi és tavalyelőtti támogatásokat külön táblázatokba szedtük össze, melyek a fejezetek végén találhatók. (A 2013-as támogatásokról korábban a K-Monitor készített igen alapos összesítést.)

Simicska–Nyerges: közelítik a 6 milliárdot

Simicska Lajos és üzlettársa, Nyerges Zsolt a hozzájuk köthető cégcsoportokon keresztül 33 millió híján összesen 6 milliárd forintnyi állami mezőgazdasági támogatást zsebelhettek be 2014-ben (a földek után 1 milliárd 724 millió forint járt) a magyarnarancs.hu számításai szerint – azaz közel 800 millió forinttal többet, mint az azt megelőző évben.

Ebből a legtöbb a Mezort Zrt.-hez tartozó érdekeltségeknek jutott, amelyben Simicska Lajos és felesége, Pusztai Zsuzsanna továbbá Nyerges Zsolt is részvényes. A Mezort már-már uralja az Észak-Dunántúlt: a hvg.hu információi szerint 21 ezer hektáron termeszt növényt, 58 ezer hektáron vadgazdálkodást-vadásztatást folytat, 4 ezer hektár erdőt és 880 hektár természetvédelmi területet birtokol.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal adatai szerint a Mezorthoz tartozó a Lajta-Hanság Mezőgazdasági, Termelő, Kereskedő és Szolgáltató Rt. összesen 2 milliárd 346,2 millió forinthoz jutott a különböző állami vagy uniós mezőgazdasági forrásokból, ebből 680,6 millió területalapú, míg 409 millió forint pedig állattartó telepek korszerűsítésére kiosztott támogatás volt. (Az ezeknél a vállalkozásoknál landoló pénzek jelentős része a területalapú támogatás vagy az állattartó telepek korszerűsítése jogcímen lettek kiutalva, így összesítésünkben mi is ezeket a tételeket említjük külön.) A szintén Mezort Zrt.-hez tartozó Sárvári Mezőgazdasági Zrt. összesen 1 milliárd 242,9 millió forinthoz jutott. A két legnagyobb tételt itt is a területalapú és az állattartó telepek korszerűsítését célzó pénzek jelentették, előbbiből 374,3 millió, utóbbiból pedig 356 millió forint került hozzájuk. A Szombathelyi Tangazdaság Rt. 2014-ben összesen 918,6 millió forinttal lett gazdagabb az egyes támogatási forrásokból: területalapú juttatásból 167,8 milliót, míg az állattartó telepek korszerűsítésére szánt alapból 349,7 millió forintot kaptak.

A Lajtha-Hanság Rt. tulajdonában lévő Dél-Balatoni Agro Növénytermesztési  Kft.-hez 2014-ben 86,6 millió forintnyi területalapú támogatás került.

A Nyerges Zsolthoz köthető Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt.-nek összesen 1 milliárd 350 millió forintnyi forrás jutott, amelyből a területalapú 400 millió, míg az állattartó telepek korszerűsítésére kapott támogatás 241 millió forint.

Simicska Lajos és felesége, Pusztai Zsuzsanna is igazgatósági tag, utóbbi tulajdonos is abban a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.-ben, amely 2014-ben különböző jogcímeken összesen 13,7 millió forinthoz jutott. A milliárdos házaspár saját földjei után is kapott támogatást, Pusztai Zsuzsanna 3,7 milliót, Simicska Lajos pedig 785 ezer forintot.

Csányi-birodalom: szintén közel a 6 milliárdhoz

A milliárdos bankvezér, MLSZ-elnök agrár-élelmiszer birodalma alig marad le Simicska Lajos és Nyerges Zsolt eredményeitől, számításaink szerint. Csányi Sándorékhoz közel egymilliárd forinttal több támogatás vándorolt 2014-ben, mint az azt megelőző évben, így tavaly 5 milliárd 940 millió forinttal (ebből közel 2 milliárd volt a területalapú) segítette az állam az ország egyik leggazdagabb emberéhez köthető vállalkozásokat.

Ezek közül is a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. vitte a prímet, ahová 4 milliárd 122 millió forint jutott. Minden bizonnyal gyarapodott a zrt. tulajdonában lévő földek száma, ugyanis a 2013-as 746 millióhoz képest 2014-ben már 1 milliárd 6 millió forintos területalapú támogatást kaptak, míg állattartó telep korszerűsítésére 417 milliót. A Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem  Zrt.-nek tavaly 19,6 millió forintos mezőgazdasági támogatás járt.

A Csányi-érdekeltségek többségét magában foglaló Bonafarm-csoport számos cége jutott még jelentős támogatásokhoz. Ezek közül a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. összesen 1 milliárd 344 milliót könyvelhetett el 2014-ben. Ebből csak a területalapú juttatás volt 607 millió forint, de a számos egyéb jogcím mellett 111 millióból állattartó telepet is korszerűsíthettek. A Fiorács, a Görcsönyi, a Bólyi és a Véméndi Agrár Kft. 60,5 és 107,4 millió forint közötti, döntő többségében területalapú támogatást kapott. Ehhez képest a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. 1,85 millió forintja már aprópénznek tűnhet, nem úgy, mint a villányi Csányi Pincészet Zrt. 84,13 milliós támogatása.

A jelek szerint az édesapja nyomdokaiba lépő Csányi Attila – aki egyebek közt a Bonafarm Zrt. vezérigazgatója – maga is földtulajdonos, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy tavaly 10,4 millió forintos támogatást kapott, amelyből 3,5 millió területalapú juttatás volt. Csányi Sándor felesége, Csányi Erika saját földje után 1,1 millió forintos területalapú és még 2,2 millió forintnyi egyéb jogcímen kiutalt mezőgazdasági forráshoz jutott 2014-ben.

Leisztinger Tamás: közel a 4 milliárdhoz

Simicska Lajosék és Csányi Sándor mellett Leisztinger Tamás érdekeltségei is több milliárdos mezőgazdasági támogatáshoz jutottak be tavaly. A vállalkozónak a Domestore és az Arago Zrt.-n és a Forrás Nyrt.-n keresztül számos olyan érdekeltsége van, amely jelentős mezőgazdasági támogatáshoz jutott az előző évben. Tucatnyinál is több az olyan cég, ahol a hozzá is köthető vállalkozások kisebbségi vagy többségi tulajdonosok. Mindezek 2014-ben közel 3 milliárd 839 millió forintnyi támogatást kaptak, amely 701 millióval több mint 2013-ban. Tavaly csak a földek után 1 milliárd 648 millió forinthoz jutottak a Leisztinger Tamáshoz is tartozó vállalkozások. A legtöbb állami és uniós pénz az Alcsiszigeti Mezőgazdasági Zrt.-hez került, összesen 901 millió forint, amelyből a területalapú támogatás 321 millió forint, az állattartó telepek korszerűsítésére felvett összeg pedig 70,4 millió volt tavaly. Az állattenyésztéssel, növénytermesztéssel, vetőmag-feldolgozással, kertészettel, bortermeléssel is foglalkozó Komáromi Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató  Zrt. összes támogatása 755,9 milliót forint volt – ebből területalapú 282 millió forint –, de az 500 milliós támogatási összegtől csak alig több mint 20 millió forinttal elmaradó Fűzvölgyi Agrár Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató  Zrt. is jól járt. A Leisztinger Tamás érdekeltségeihez köthető cégek közül három vállalkozás jutott 300 és 400 millió forint közötti forráshoz, míg további három cég 100 és 200 millió forint közötti támogatást zsebelhetett be, négy helyre került 100 millió forintnál kevesebb összeg.

Forrás: magyarnarancs.hu

 

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés