Hírek

Kevesebb káposztarepcét vetettek az idén Szolnok megyében

Mintegy 13 ezer hektáron vetettek káposztarepcét a Jász-Nagykun-Szolnok megyei gazdák az ősszel, ez csupán a fele a 2011 őszén megyeszerte elvetett 25 ezer hektárnyinak – derül ki a helyi kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának legfrissebb jelentéséből.

A szervezet vezetője, Kiss Róbert tájékoztatása szerint a megye termelői augusztus végén még közel 16 ezer hektár őszi káposztarepce elvetését tervezték, a munka esedékességének idején rendkívül száraz idő azonban elbizonytalanította a gazdálkodókat.

Az igazgató jelezte: a szeptember végén és október elején lehullott 10-30 milliméter csapadéknak köszönhetően a repce mégis szépen kikelt, és remélhetőleg képes lesz áttelelni. Átmenetileg enyhült a súlyos csapadékhiány, de a termőtalajok, növények számára felvehető hasznos vízkészlet még mindig 100-150 milliméternyi hiányt mutat a megyében – tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy az őszi árpából jelzett 21 ezer hektáros vetési szándék teljes egészében megvalósult, a tervezett 133 ezer hektárnyi őszi búzából közel 105 ezer hektár vetése ugyancsak befejeződött.

Kiss Róbert tájékoztatása szerint a kukorica aratása a megyében a végéhez közeledik. Az eddig regisztrált, hektáronkénti 2,38 tonnás termésátlag a legpesszimistább becsléseket igazolja.

A 81 500 hektáron termesztett és már majdnem teljesen betakarított napraforgó hozama eléri az 1,83 tonnát hektáronként, amely az idei csapadékviszonyok ismeretében jó eredmény.

A megye szántóföldi növénytermesztőinek veszteségei kapcsán a szakember elmondta: a 2011 őszétől tartó csapadékhiányos időszak súlyos problémákat okozott. Emiatt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságához az idén eddig közel 2000 kárbejelentés érkezett. Az érintett területek nagysága meghaladja a 136 000 hektárt, amelyből mintegy 121 000 hektáron pusztított aszály.

A kiesés mértéke térségenként és növénykultúránként eltérő, de például a repce és kukorica esetében helyenként eléri a 100 százalékot. Az elvetett 53 ezer hektár szemes kukoricából csupán mintegy 27 ezer hektár érte meg az aratást – közölte Kiss Róbert.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés