Hírek

Jó éve lehet a búzának

Elérkeztünk az északi félteke mezőgazdasági szempontból egyik legfontosabb időszakához, amikor minden az időjáráson múlik, a gazdák pedig csak reménykedni tudnak a jó termésben.

A múlt hónap végén az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma (USDA) közzétette az idei évre vonatkozó vetésterület-becsléseit, amelyek nem tértek el jelentősen a várakozásoktól. A nyugalmi állapotból lassan magához térő búza jelentős fejlődésen, javuláson ment keresztül, ami arra enged következtetni, hogy nagyjából változatlan vetésterület mellett jó termésre számíthatunk. Ez a kilátás jelen pillanatban érvényes az Európai Unió országaira is, mindenekelőtt Franciaországra, ahol 1992 óta nem látott mennyiségű földet vetettek be búzával. Franciaország az EU legnagyobb búzatermesztője, ahol valószínűleg 5,18 millió hektárt ültetnek be soft búzával, 3,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A téli búza vetésterülete a tavalyinál jóval kedvezőbb időjárás miatt 22 százalékkal növekszik.

Ezt a képet valamelyest árnyalják a nem túl rózsás oroszországi gazdasági kilátások. A gazdák helyzetét sok tényező nehezíti; a nagyon magas alapkamat, a szoros költségvetési helyzet, valamint az eladósodottság mértéke miatt bankok nem vagy csak alig hiteleznek. Eközben a gyenge rubel miatt az alapműködéshez szükséges költségek – például a műtrágya és a vetőmagok ára – jelentősen megemelkedtek. Így a tavalyinál 5 millió tonnával – közel 10 százalékkal – kevesebb búza betakarítása várható az idén.

Az Egyesült Államok területén a búza állapota jelentős eltéréseket mutat. A mezőgazdasági minisztérium minden héten vizsgálja, hogy a termények milyen kategóriákba sorolhatók. Az április eleji felmérés alapján a búza 44 százaléka jó vagy kiváló állapotban van, ami a várakozásokhoz képest magasabb arány.

A chicagói árutőzsdén kereskedett, az ország közép-nyugati részén termesztett búza a nagyon jó időjárásnak köszönhetően kiváló állapotban van. A legnagyobb államokban – Illinois, Arkansas, Ohio – ezek a mutatók 2015-ben mindenhol 50 százalék körül állnak, néhol a 60 százalékot is elérik. Ha az időjárás továbbra is ilyen kegyes lesz a gazdákhoz, akkor a búza ezen a területen gazdagon fog teremni.

Az őszibúza-termőterületeken azonban már nem ilyen jó a helyzet. Kansasban a jó és kiváló állapotú búza aránya csak 33 százalék, ami nagyon alacsonynak mondható. Ennek oka az, hogy az ilyenkor szokásos hőmérséklethez képest 4-8 fokkal melegebb van, amihez ráadásul csak szórványos csapadék társul. Egy kicsivel jobb a helyzet Oklahomában, ahol a szélmentes és hidegebb időjárás konzerválja a növények állapotát. Texasban, ahol a száraz időjárás mellett a gazdáknak a különböző betegségekkel és kártevőkkel is fel kell venniük a harcot, a jó és kiváló állapotban lévő búza aránya 43 százalék.

A meglévő vetésterületet, valamint a viszonylag elegendőnek mondható világkészletet figyelembe véve a búza árfolyama stabil, és egy kicsit csökkenő tendenciát követhet az árutőzsdén. Az egyesült államokbeli termény számára az erős dollár is komoly versenyhátrányt jelent. Mindezek miatt a készletállomány növekedhet, ami az aratás után tovább csökkentheti az árakat.

Lássuk most, mit mutat a technikai kép. A búza március elején 480 dollárcentes árfolyamnál egy komoly mélypontot tesztelt vissza, a visszapattanás után pedig kialakultnak tekinthetjük a dupla mélypontot. Az eddigi emelkedéseket mindig a 200 napos mozgóátlag fogta meg, ami a hírek tükrében komoly ellenállásnak tekinthető. A technikai kép és a fundamentumok együttes figyelembevételével 480 és 540 dollárcent közötti sávot láthatunk kialakulni. Ameddig a fentiekben sorra vett körülményekben nincs érdemleges változás, addig markáns árelmozdulást csak akkor láthatunk, ha ebből a sávból az árfolyam – akár felfelé, akár lefelé – kimozdul.

Bár az időjárás szeszélyessége miatt semmit sem jelenthetünk ki előre biztosan, egyelőre úgy tűnik, hogy jó évnek nézünk elébe, ezért rövid távon nem számítok hektikus mozgásra a búza árfolyamában.

Forrás: napigazdasag.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés