Hírek

Harmadolta a víz a búzát

A búza learatását most kezdők még nem tudják, mennyiért tudják majd eladni a termést. A gazdák számára kedvező jel, hogy a tőzsdei árak az elmúlt napokban megugrottak, de az elemzők szerint ezt nem a gyenge magyar termés, hanem világpiaci tendenciák okozzák.

A víz ugyan még sok helyen problémát okoz, de mind több táblán indul el az aratás. Az árpa kétharmada már biztos helyen van, a gazdák becslése szerint az összes termés 700 ezer tonna körül lesz. Egyre több helyen aratják a búzát is, s az már most látszik, hogy a csapadékos idő miatt a vártnál jóval kevesebb lesz a termés, de még így is bővenmegterem a lisztnek és takarmánynak való, sőt 1,5-2 millió tonnát még exportálhatnak is. A búzát már néhány napja arató Pest megyei gazdálkodóktól megtudtuk, hogy a legjobb földjeiken hektáronként 4,5-5 tonnás termésre számíthatnak, itt is gondot jelent azonban, hogy a bőséges csapadék miatt a talaj vízzáró rétege elmozdult, és emiatt a korábban sosem „vizes” táblákon is megjelentek olyan részek, amelyeken a gabona már elrothadt, megfeketedett. Becsléseik szerint ebben a régióban, még a jobb területeken is, és ez 5–10 százalékos terméskiesést okoz.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) információi szerint a kalászos gabonából a vártnál gyengébb lesz a termés. Domján Gergely alelnök szerint az átlagosnak mondott hektáronkénti öttonnás búzatermésnél akár 40 százalékkal is kevesebb teremhet. Az idei gabonatermés mennyiségét nehéz előre megbecsülni – állították a gazdakörök képviselői, mert az aratásra már készen álló gabonatáblákban sok helyütt lehetnek olyan, kívülről nem látszó vízállások, amelyek miatt azokat a részeket nem lehet learatni.

Vancsura József, a Gabonatermelők Országos Szövetségének elnöke a csütörtöki aratási eredményeket is figyelembe véve állítja, hogy a főként a csapadék rovására írható vesztéség 25 és 35 százalék között változik, vagyis a terméskiesés közelebb áll a 30 százalékhoz, mint aMagosz által becsült 40-hez.

A gazdák információi szerint az újkalászosok szabadpiaci ára tonnánként 35-36 ezer forint körül indul, ami bizonyára emelkedik, mert már felröppentek a hírek arról, hogy a magtárakban elfogyott az ótermés. A lapunk által megkérdezett piaci szakértők szerint ez csak az ilyenkor, az aratás kezdetén szokásos hír. A termelők így szeretnék az árakat felsrófolni. Azt hallani, hogy a kereskedők még kivárnak, még kevés az olyan vételi ajánlat, amiből következtetéseket lehetne levonni. Vancsura József szerint, most még korai az árakról beszélni, mert amíg nem állnak össze nagyobb, százezer tonnás tételek, és ezekre nem tesznek árajánlatot, addig országos árakról nem érdemes beszélni.

A búzaárak bázisát jelentő világtőzsdei árak azonban maguktól is megmozdultak. Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára beszámolt arról, hogy az elmúlt héten a chicagói és a párizsi gabonatőzsde július–augusztusi árai megugrottak, mert tegnap tonnánként 43 ezer, illetve 43 400 forintért jegyezték az étkezési újbúzát. Az ármozgást követték a budapesti árak is, mert a néhány hete még csak 31 ezer forinton álló jegyzés, látványosan emelkedve, 38 600 forintra ugrott.

A raktárban lévő ótermés mennyiségéről elmondta, hogy egy hónapja, amikor a Gabonaszövetség összesítette a készleteket, még egymillió tonna termény volt a magtárakban. A mostani helyzetről pontos adat nincs, csak annyi, hogy a napokban a malmok kisebb tételekben, a napi őrlési szükségleteik fedezésére vásárolnak óbúzát, tonnánként 36-38 ezer forintos áron. Azt is megtudtuk, hogy közben külpiaci eladások – aminek kedvez a gyenge forint – is történtek. A Gabonaszövetség véleménye szerint hiánytól semmiképpen nem kell tartani, hiszen a hazai lisztszükséglet fedezésére 1,3 millió tonna búzára van szükség, az állatok pedig további 800 ezer–egymillió tonna búzát fogyasztanak el a következő aratásig, tehát bőven marad exportárualap.

Forrás: nol.hu

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés