Hírek

Fazekas: össze kell fogni a GMO-mentes mezőgazdaságért

Össze kell fogni annak érdekében, hogy egész Európa GMO-mentes övezet legyen, hogy a mezőgazdasági termelés teljes egészében GMO-mentessé váljon – mondta Fazekas Sándor a nagyköveteknek rendezett, GMO-mentesség témájú háttérbeszélgetésen.

A miniszter átütő sikerként értékelte, hogy idén több mint négyéves tárgyalási folyamat eredményeként megszületett a genetikailag módosított organizmus (GMO) köztermesztésének tiltását lehetővé tevő uniós jogszabály-módosítás. Közölte, a módosítás lehetővé teszi, hogy a tagállamok szuverén módon, szabadon dönthessenek arról, hogy akarnak-e GMO-kat termeszteni a területükön vagy sem. Hozzátette: a genetikailag módosított növények termesztésének tiltása mellett más ágazatokban is komoly szerepe lehet az országok közötti együttműködésnek. Az állattenyésztésben például fontos a GMO-mentes takarmány biztosítása – mondta.
Fazekas Sándor kiemelte: az Európai Bizottság felmérései szerint az európai polgárok döntő többsége nem kíván géntechnológiával módosított élelmiszereket látni a tányérján. Úgy vélte, Európa országaiban ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni a GMO-kal kapcsolatos óriási társadalmi elutasítottságot. Az országok közötti összehangolt, együttes fellépésből számottevő gazdasági, társadalmi, környezeti és egészségügyi előnyök származnak – mondta.
Az európai országok mezőgazdasága a hagyományos növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is versenyképes tud maradni, sőt, kifejezetten kedvezőbb exportlehetőségekhez juthat – tette hozzá. Fazekas Sándor kitért arra, hogy április 16-án és 17-én a Földművelésügyi Minisztérium kétnapos konferenciát szervez, amelynek egyik témája a GMO-mentes jelölés lesz. Szeretnék megvalósítani, hogy ettől az évtől a húst, halat, tojást, tejet, mézet GMO-mentes jelöléssel lehessen ellátni Magyarországon – közölte.

Forrás: MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés