Hírek

Július elsejével indul a nyári szezonális ellenőrzés

Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen elrendelt nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés. Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az akcióval kapcsolatban azt mondta, hogy idén is fokozottan ellenőrzik a nyári fesztiválokon, a rendezvényeken és a vásárokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint a mozgó egységeket.

Az ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik- írja az agrártárca közleménye. Kiemelt figyelmet fordítanak a rendezvényeken élelmiszert kínáló létesítményekre, az utcai vendéglátásra („street food”) és a mozgóboltokra, valamint a büfékocsis és mozgó vendéglátásra („food truck”). Mindezek mellett továbbra is fokozottan figyelik majd az ifjúsági és gyermektáborokban étkeztetést biztosító vállalkozások tevékenységét.

Fotó: wikimedia

A szezonális ellenőrzés során a szakemberek kiemelten vizsgálják a vegán termékeket, a húskészítményeket, a liszteket, valamint a nyári időszak egyik slágertermékét, a jégkását. A szakemberek a vendéglátóhelyek kontrollja során nagy gondot fordítanak a lángos, a pizza, a palacsinta előállítása során az úgynevezett helyettesítő termékek: tejföl helyett frissföl, sajt helyett növényi készítmény, dió helyett „dejó” használatának vizsgálatára. Az idei évben is fókuszba kerül a szezonális zöldség-gyümölcs minőségellenőrzése, valamint a borászati termékek és alkoholos italok minősége és nyomonkövethetősége. A nyári hőségre tekintettel valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozottan figyelik majd a hűtési lánc folyamatos biztosítását és a palackozott üdítő italok tárolását.

Az Agrárminisztérium egyik kiemelt célja továbbra is az, hogy a magyar családok biztonságos, jó minőségű, az egészség megőrzését támogató élelmiszereket fogyasszanak.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés