Hírek
Időszerű növényvédelmi teendők a közterületeken
Lassan véget ér a növényvédősök munkája! Még egyszer érdemes beindítani a permetezőgépeket. Lombhulláskor el lehet kezdeni az őszi lemosó permetezéseket.
Az adott terület fafajai és a nyári fertőzöttségük alapján lehet kiválasztani a növényvédő szert. Ezt bízzák a növényorvosukra. Az idei „gombás év” miatt javasolnám a réztartalmú gombaölőket is, de sajnos az egyetlen közterületi „rezünknek” a Champ DP-nek az engedélye idén május 31-én lejárt. Szükséghelyzeti engedély gyors megkérésével a hatóság biztosan hozzájárul egy hasonló termék ideiglenes felhasználásához. (A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara egyeztetést kezdeményezett a NÉBIH engedélyeztető hatóságánál és húsz-harminc készítménynél javasolta az engedélyeik módosítását a közterületi felhasználás céljából. Szűcs Csaba igazgató úr és kollégái segítőkészségét már korábban is tapasztaltuk, és most reméljük, hogy a jövő évet már egy sokkal bővebb növényvédő szerválasztékkal kezdhetjük el.)
Úgy látom, hogy az őszi kiültetéseknél továbbra is az árvácskák a főszereplők. Megértem, mert nehéz lenne más fajokat találni, melyek hasonlóan színesek és még télállóak is. Azonban a tavalyi enyhe télen a szürkepenész feladat a leckét. Folyamatosan fertőzött, fonnyasztotta, hervasztotta a virágfejeket és a töveket is. Főleg a nagy fejű fajtákon tarolt. A kórokozóra engedélyezett egyetlen gombaölővel és egy anatagonista gombát tartalmazó készítménnyel is próbálkoztunk. Hiába sürgették a kertész kollégák a permetezést, a hidegben hatástalanok voltak a gombaölők! A tél közepén cserélni kellett az árvácskákat. (Lásd az árvácskákról szóló 2. levelem.) Az enyhe teleken fokozottan figyeljenek a szürkepenészre. A növényvédő szerek hiányában a tisztán tartott környezettel, az egészséges palántákkal, a toleránsabb fajtákkal, a megfelelő öntözéssel, táplálással jó erőben tartott növényekkel és a beteg növényi részek gyors és folyamatos eltávolításával védekezhetünk ellene.
Abban a parcellában mindenképpen gondolni kell a fehérpenészes hervadásra, ahonnan a barnuló fejű
bársonyvirágokat szedtem ki szeptemberben. A felhasított száraikban már a gomba (Sclerotinia sclerotiorum) talajrögökre emlékeztető fekete képleteit is megtaláltam a fehér gombszövedékben. Ezek a szkleróciumok, melyek a környezeti hatásoknak nagyon ellenállnak, még a 80 0C -os talajgőzölés és a kémiai talajfertőtlenítés sem hat rájuk. Tehát a kémiai alapú növényvédelmi megoldások nem segíthetnek. A talajban hosszú évekig megőrzik a csírázóképességüket. Innen fertőzhetik meg a legkülönbözőbb dísznövény és zöldségfajokat. Sok tápnövényük van! A túl sűrű állomány, a túlzott nitrogéntrágyázás és a túlöntözés elősegíti a betegség fellépését. Az optimális hőigénye 24 0C körül van, tehát nyáron fog igazán fertőzni. Ekkor a tünetes növények minél gyorsabb eltávolítása segíthet abban, hogy a szkleróciumok ne kerüljenek vissza a talajba. (Szántóföldön, zöldségtermesztésben bevált az antagonista gombát tartalmazó Trifender WP mikrobiológiai készítmény.)
Sok tanulsággal szolgált a nyár a növényvédősöknek. Elszoktunk az esőktől és a nedvességet kedvelő
kórokozó gombák némelyike jelentős kárt okozott. Olyanokkal is találkoztunk, melyek idáig nem okoztak nagy gondot pl. az örökzöld orbáncfű rozsdája. Többször kellett volna megnéznünk a ránk bízott növényeket és gyakrabban kellet volna permetezni is. Sokszor a merev pénzügyi keret nehezítette a gyors reagálást. A jól sikerült védekezés szép példája az a fagyalsövény, melyen sikerült elkapni a fagyaltripszet. Ez tavaly itt teljes lombhullást okozott. Nehéz ellenfél, mert a talajban is él egy ideig és innen folyamatosan visszaköltözik a növényekre. A permetezések után készült fotón, az alsó szürkére szívogatott levelek felett már egészséges fiatal, friss leveleket láthatnak. Ezzel az optimista kicsengésű fényképpel búcsúzom. Remélem találkozunk jövőre is!
agrotrend.hu / Zsigó György