Hírek

Coop rally – Fazekas: középpontban a minőségi magyar élelmiszerek és gyártóik

A kormány elkötelezett abban, hogy minél több magyar család asztalára kerüljön kiváló minőségű, biztonságos magyar élelmiszer, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) ezért is támogatja a Coop rally-t, amelynek célja a minőségi magyar élelmiszerek és gyártóik ismertségének növelése – mondta a földművelésügyi miniszter.

Fazekas Sándor a csütörtökön induló, háromnapos X. Coop rally beharangozó sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a kormány májusban fogadta el az ország közép- és hosszú távú élelmiszeripa-fejlesztési stratégiáját, amelynek keretében 300 milliárd forint forrást biztosít az élelmiszeripar fejlesztésére. "Élelmiszer-feldolgozás nélkül ugyanis nincs magyar mezőgazdaság, mezőgazdaság nélkül pedig nincs élhető vidék" – mondta a miniszter.

Elmondta: 2014-ben a magyar élelmiszeripar termelése folyó áron 2748 milliárd forintot tett ki, 4,8 százalékkal bővült az előző évhez képest, 2010-2014 között pedig 12 százalékkal nőtt. "A növekedési pálya fenntartása nemzetgazdasági érdek" – jelentette ki.

A kormányzati célkitűzések közül hangsúlyosan szólt a magyar élelmiszerek arányának növeléséről a kereskedelmi láncok kínálatában. Ennek elérését szerinte segíti, hogy az emberek egyre tudatosabb vásárlók, és keresik a boltokban a magyar élelmiszereket.

Az esemény szervezője a magyar tulajdonban lévő a Coop Csoport, amely 2-4 százalékos árbevétel-növekedést tervez az idén – közölte a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója. Tóth Géza elmondta, a cégcsoport árbevétele 560 milliárd forintra emelkedett 2014-ben az előző évi 550 milliárd forintról. A boltok forgalmát tekintve a Coop második helyen áll a magyarországi kiskereskedelmi hálózatok rangsorában, míg a piaci részarányt tekintve – ami 12,5 százalék – a harmadik.

Hozzátette: a Coop boltok hálózata – 3 ezer üzlet országszerte – a múlt évben kisebb árbevételt ért el az előző évi 335 milliárd forintnál. A 2014-es árbevétel 320-330 milliárd közé csökkent, a dohányáruk és a cigarettaforgalom kiesése miatt – mondta, s kifejtette, ezt ugyanis teljesen nem sikerült ellensúlyozni más termékek forgalmának növelésével.

MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés