Hírek

Veszteségre készülnek a gazdaságok

Idén húsz-harminc százalékos hozamkiesésre számítunk az aszály okozta problémák miatt − mondta a Napi Gazdaságnak Csoma Antal, a gyomaendrődi székhelyű Körösi Halász Szövetkezet elnöke.

Szavai szerint se árbevételben, se nyereségben nem tudják megismételni az előző évek eredményét. A szövetkezet 46 tagja számára komoly többletköltségeket okozott, hogy a halastavi gazdálkodásban és a természetes vizeken biztosítani tudják a halak számára optimális életkörülményeket. A tagok évente szabadon eldönthetik, hogy a szövetkezeten keresztül vagy egyénileg értékesítik az előállított halmennyiséget.

Az alapanyag drágulása miatt a konyhakész és gyorsfagyasztott termékeket előállító feldolgozó is nehéz helyzetbe kerülhet, mivel a piac szinte egyáltalán nem hajlandó elismerni a többletköltségeket a feldolgozói átadási árakban sem. Bízunk benne, hogy legalább valamekkora áremelést el tudunk érni a most kezdődő karácsonyi ártárgyalásokon − mondta az elnök. Szavai szerint eddig szerény nyereség mellett működött a szövetkezet, azonban az átháríthatatlan többletköltségek miatt egyre kevesebb pénz jut az elengedhetetlen fejlesztésekre.

Az aszály miatt a tervezett 1,1 milliárd helyett 900 millió forint lehet az Aranyponty Zrt. idei árbevétele − mondta az MTI-nek Lévai Ferenc, a tógazdaság elnök-vezérigazgatója. A jövedelemkiesést elsősorban a forróság miatt az 1500 hektáros tógazdaság tavaiból elpárolgott víz pótlásának költsége, valamint a magas takarmányárak okozzák.

A cég eközben összesen több mint 500 millió forint értékű fejlesztésbe kezdett. Egyrészt ketreces haltartási technológiát vezetnek be, másrészt halfeldolgozó is épül. A magas takarmányárak miatt mielőbb szeretnének olyan földekhez jutni, amelyeken megtermelhetik a halak eleségét. Egy kiló halat jelenleg átlagosan mintegy 60 forintos vízdíjjal lehet előállítani. Ilyen körülmények között az 1 milliárd forint feletti idei árbevételi tervet aligha sikerül elérni, pedig a társaság más ágazatai jól teljesítenek. A vendéglátásból, illetve idegenforgalomból származó bevétel például 7 százalékkal nőtt − mondta az elnök-vezérigazgató.

 

Forrás: Napi Gazdaság

 

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés