Hírek

Stratégiai partnerségi megállapodások az agrártárca és a társadalmi szervezetek között

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium 18 társadalmi szervezettel, a dokumentumokat Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át a szervezetek képviselőinek kedden Budapesten.

A tárcavezető a megállapodások jelentőségét méltatva üdvözlőbeszédében elmondta, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint az érintett szakmai és civil szervezetek együttgondolkodása szorosabbá válik. Elsősorban a jogszabályok előkészítésében, továbbá az átfogó programok megalkotásában és a stratégiai dokumentumok kidolgozásában van tere az együttműködésnek.

A miniszter az együttműködés alapjának a hatékony és kölcsönös információcserét, valamint a rendszeres konzultációt tartotta.

Fazekas Sándor rámutatott, hogy a minisztérium által folytatott politika egyik központi eleme a fejlesztések segítése. Főként olyan innovatív elképzelések megvalósítását kívánja a tárca támogatni, amelyek a munkahely-teremtést állítják középpontba. Jelentős eredményének tartotta a tárcavezető, hogy tavaly 11 ezerrel nőtt az agráriumban foglalkoztatottak száma.

A tárcavezető agrárpolitikai sikernek nevezte, hogy a múlt évben elindult a földhasznosítási program, továbbá a tanyaprogram, és ide sorolta azt is, hogy az idén az Országgyűlés elé kerülhet az új földtörvény-javaslat, amely a családi gazdaságok megerősítését szolgálja.

A miniszter átnyújtotta a stratégiai partnerségi megállapodást többek között a Baromfi Terméktanács, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, továbbá a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) képviselőinek. Ugyanilyen dokumentumot kapott a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya), a Magánerdő-tulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz), valamint az Országos Magyar Vadászati Védegylet is.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés