Hírek

MSZP: a kormány oldja fel a földbérletpályázatok titkosságát!

Az MSZP arra szólítja fel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot mint titokgazdát, hogy oldja fel az állami földbérletpályázatok bírálati szempontjainak titkosságát, és tegye lehetővé, hogy aki igényli, megismerhesse őket.

Harangozó Gábor országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón azt mondta: ha a tárca nem tesz eleget felszólításuknak, a testület elnökeként ismét összehívja a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának ülését, hogy az Országgyűlés gyakorolhassa ellenőrzési jogkörét. A testület múlt heti ülésén Ángyán József korábbi agrár államtitkár védhetetlennek, elfogadhatatlannak nevezte egyes földpályázatok eredményét, átláthatatlannak a pályázati rendszert.

Az MSZP-s politikus most elmondta: nemcsak a már elbírált pályázatok bírálati szempontjainak nyilvánosságra hozását várják, hanem azt is, hogy az újonnan kiírt pályázatoknál előre ismertessék azokat. Hangsúlyozta, mivel a titkosságot azzal indokolják, hogy a gazdák ne beszélhessenek össze, a már elbírált pályázatoknál annak fenntartása teljesen szükségtelen.

Arra is kitért, hogy a szocialisták szerint a minisztériumi döntések helyett lehetővé kellene tenni, hogy a helyi gazdálkodók megegyezzenek egymással a földpályázatok előtt.

Harangozó Gábor kiemelte, folyamatos jelzések érkeznek, hogy a kormány birtokpolitikai elveivel szemben a helyi gazdák nem nyernek a pályázatokon, miközben az Orbán Viktor által alapított Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökének vállalkozása 13 nyertes pályázaton 644 hektár földhöz jutott a közelmúltban. Az MSZP véleménye szerint a közvélemény jogos igénye megtudni, hogy például ezeket a döntéseket milyen szempontok alapján hozták meg.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés