Hírek

Még igényelhetnek vis maior forgóeszközhitelt a gazdák

A gazdák ez év elejétől 7,6 milliárd forintra kötöttek szerződést a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vis maior hitelkeretéből, amelynek a teljes összege 11 milliárd forint, így még 3,4 milliárd forint hitelkeret kihasználatlan – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.

   Korábban több gazdálkodó is jelezte, hogy hiába mutatják be vis maior igazolásaikat, a bankok nem adnak nekik hitelt. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára felajánlotta a segítségét az elutasított gazdáknak. Eddig négy termelő jelentkezett, az ő problémáikat sikerült orvosolni – áll a közleményben. A tárca továbbra is várja azoknak a termelőknek a jelentkezését, akik nem jutnak hozzá a kedvezményes kamatozású forráshoz

    A január eleje óta elérhető Agrár Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogramban azok a mezőgazdasági termelő vállalkozások vehetnek részt, amelyek elháríthatatlan külső okok – például árvíz, belvíz, fagykár, viharpusztítás, vagy egyéb katasztrófa miatti külső ok – fennállását igazolni tudják, vagy agrárkár-enyhítő eljárásban vettek részt, a juttatásra jogosultsággal rendelkeznek, és ezt igazolják.

    A nagy érdeklődésre való tekintettel az MFB – a vidékfejlesztési tárca közbenjárására – még tavasszal, az eredetileg 6 milliárdra tervezett hitelkeretet 5 milliárd forinttal megemelte. A program 1 és 50 millió forint közötti kedvezményes forgóeszközhitelt nyújt a kárt szenvedett gazdálkodóknak.

Forrás: MTI
 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés