Hírek

Elhúzódik a bormarketing-rendszer átlakítása

Amennyiben a kormány is rábólint, júliustól a Magyar Turizmus Zrt.-hez kerül a közösségi bormarketing, az eddig a feladatot ellátó Agrármarketing Centrum pedig szeptember végén jogutód nélkül megszűnik – válaszolta a Napi Gazdaság érdeklődésére a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Noha már tavaly döntött a kormány a közösségi bormarketing rendszerének átalakításáról – jelesül azzal, hogy még 2011 novemberében eltörölte a parlament a bor forgalomba hozatali járulékot -, eddig nem lehetett tudni, hogy milyen lesz az új rendszer.

Az AMC addig is, amíg a feladatátadással kapcsolatos kérdések nem tisztázódtak, folytatta a tavalyi megcsappant borforgalmazás után befolyt mintegy egymilliárd forintból a korábbi évekhez hasonló kampányait, illetve az MT Zrt. is a gasztronómiához és bortizumushoz köthető programjait. Az MT Zrt. csak a szükséges jogszabályok megszületése, illetve a forráskeret meghatározása után kezd neki a bormarketing feladatok tervezésének.

A VM tájékoztatása szerint miután a feladat és vagyonátadással, munkáltatói jogutódlással kapcsolatos technikai kérdéseket már tisztázták a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a jelenleg közigazgatási egyeztetésen lévő előterjesztésről egy-két héten belül dönthet a kormány. A tervek szerint az MT Zrt. a jelenleg AMC költségvetési soron lévő összeg időarányos részét fogja megkapni 2012. második félévére.

A 2013-as költségvetés most kezdődő tervezése során a kormány minél magasabb, de legalább az idei szinten szeretné biztosítani az agrármarketing forrásait. Arra azonban nem tért ki lapunknak küldött válaszban a tárca, hogy ha megszüntetik az AMC-t, akkor mi lesz a sorsa az AMC egyéb agrár- és élelmiszervonatkozású, jelenleg is futó közösségi marketing programjainak: akarja-e folytatni ezeket a kormányzat, ha igen, akkor mely intézmény, miből és hogyan folytatná.

Forrás: Napi Gazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés