Hírek

Csányi: történelmi megállapodást kötött az OTP

Együttműködési megállapodás jött létre az OTP Bank és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara között.

Ez történelmi kézfogás a hazai mezőgazdaság és a bankszektor között – jegyezte meg Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával kötött együttműködési megállapodás aláírásakor. Mint mondta befektetőként, de bankárként is fontos számára a mezőgazdaság – az OTP az 1960-as évek óta részt vesz a szektor finanszírozásában, 2012-ben pedig, bár csökkent a mezőgazdaság hitelállománya, az OTP 15 százalékkal növelte a kihelyezett hitelösszeget a szektorba – és bízik abban, hogy a megállapodás révén az agrárkamara első számú pénzügyi partnere lesz. Meggyőződésem, hogy a következő időszakban a mezőgazdaság olyan súlyú lesz Magyarországon, mint korábban az energiaszektor volt, illetve hogy a jövőben a mezőgazdaság és az élelmezésbiztonság nemzetbiztonsági kérdés lesz – tette hozzá Csányi Sándor.

Könnyített ügyintézés

A frissen megkötött egyműködési megállapodás első kézzel fogható jele lesz a kamarai kártya, amely kibocsátását az OTP Bank vállalta – közölte Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a megállapodás aláírásakor. A bank a mintegy 200 ezer, a kamarai tagoknak a tagdíjuk fejében járó kedvezmény kártya kibocsátása mellett vállalta, hogy gyorsított eljárásban nyújt kedvezményes banki szolgáltatásokat. Egyelőre a már meglévő OTP-s konstrukciók, támogatás-előfinanszírozási, folyószámla- és forgóeszköz, valamint beruházási és fejlesztési hitelek esetén van szó könnyített ügyintézésről – a kóddal rögzített adatok helyettesítik majd a legfontosabb adatok esetében a papír alapú adatszolgáltatást -, az így létrejövő adatbázis pedig egyfajta pozitív adóslistaként is használható lesz majd a jövőben a NAK egyéb, szerződéses partnereinél.

A kártyabirtokosok emellett számlavezetési, illetve egyéb, VIP ügyfelekéhez hasonló kedvezményeket is kaphatnak majd, de ezekről egyelőre még tárgyal a bank és a kamara – mondta a Napi Gazdaságnak Benedek Fülöp, az OTP Agrárgazdasági Igazgatóságának ügyvezető igazgatója. Emellett távközlési szolgáltatókkal is tárgyal a kamara, és értesüléseink szerint szó van egy, a Mol telephelyein nagyobb volumenű rendelésekre szóló kedvezményekről is. Várhatóan az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításig sikerül lezárni az egyeztetéseket, és addigra megjelenhet a kártya is, amit vagy postai úton, vagy a megyei kamarákon keresztül személyesen kaphatnak majd kézhez a kamarai tagok.

Csányi szerint tartható, hogy jövőre is 15 százalékkal bővüljön az agráriumba kihelyezett hitelállomány. Szavai szerint folyamatosan átalakul a mezőgazdaság, a kisebb szereplők növekednek, illetve ha az egyes szereplőknek folyamatosan nő a mezőgazdasági területe – mint az állami földbérleteknél, ahol az állattartási feltételek teljesítése komoly finanszírozási igényt jelent -, akkor van lehetőség a növekedésre.

Nőhet a piaci rész

Hosszabb távon az OTP szeretne részt venni a 2014-2020 közötti támogatási időszak beruházásainak finanszírozásában, főleg a tervezett, kamatmentes, ám visszafizetendő beruházásfinanszírozási konstrukciókban. Mivel az utóbbi napokban több külföldi tulajdonú bank is bejelentette, hogy nem kíván növekedni Magyarországon, ez azzal járhat, hogy az OTP növelni tudja majd piaci részesedését, az agrárfinanszírozásban is – mondta Csányi Sándor. Azt azonban szerinte egyelőre nem lehet megítélni, hogy mekkora lehet ez a részesedés, mivel "ehhez tudni kellene hogyan néz majd ki a bankszektor 5 év múlva, de ezt legfeljebb a miniszterelnök tudja" – utalt a devizahitelesek tervezett mentőprogramjára. Mindenesetre csalódott lennék, ha az OTP nem érné el a 40 százalékot – mondta a bankár.

A devizahitelesek ügye két szempontból is nehezíti a tisztánlátást: egyrészt nem lehet tudni, hogy pontosan milyen költségekkel jár majd ez a pénzintézeteknek, és mennyi szabad forrást hagy majd a bankoknál. Bár az OTP Európa harmadik legstabilabb bankja az ECB stressztesztje szerint, azért nem rendelkezik végtelen szabad forrásokkal, ennek ellenére továbbra is részt akar venni a magyarországi bankszektor konszolidációjában, és nem tett le vásárlási szándékáról – mondta Csányi. Újságírói kérdésre válaszolva a minapi MKB nyilatkozat kapcsán megjegyezte, "ha lovat akarok venni, nem a lóval tárgyalok, hanem a gazdájával".

 
Forrás: Napi gazdaság

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés