Hírek

A fogyasztás nem tudja követni a borászatok fejlődését

Nő a minőségi borfogyasztás Magyarországon, de a hazai fogyasztás szerkezete még mindig nem tudja követni a borászatok intenzív fejlődését – mondta Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.

Tornai a Világgazdaságnak nyilatkozva arról is beszélt, hogy az uniós pénzek jó felhasználásának köszönhetően a hazai borászatok nagymértékben fejlődtek a közelmúltban. Ennek köszönhetően egyre több szereplő kínál bort a felső kategóriában, ezekkel a termékekkel pedig egyelőre elsősorban a belső piacon jelennek meg – mondta. 

A minőségi borok hazai piacán így jelentős túlkínálat mutatkozik, hiszen sem a fogyasztói tudatosság, sem a vásárlóerő növekedése nem képes olyan ütemben változni, ahogy a borászatok fejlődnek.

A túlkínálat ellenére a szőlőtermelők nyugodtak lehetnek, mert számukra valószínűleg az idei év nyereséggel zárul. Azt, hogy a termésátlag nagyjából tizedével több a szokásosnál, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának országos felmérése is megerősíti.
 
Az új bormarketing Tornai szerint tovább segíthet majd a hazai feldolgozóknak. A tervek szerint januártól 50 százalékos támogatásintenzitással uniós forrásból bormarketing-kampány indulhat, amelynek megrendelője a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa lesz – írja a gazdasági lap.
 
A hírek szerint minden eddiginél nagyobb büdzsével, mintegy egymilliárdos kerettel rendelkező közösségi marketingakcióról lesz szó.
 

boraszportal.hu
 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés