Hírek

Összejátszottak a malmok? Milliárdos bírság lehet a vége

Milliárdos nagyságrendű bírsággal számolhatnak az úgynevezett malomkartell részvevői, ha bebizonyosodik, hogy felosztották a hazai lisztpiacot, vélekednek egyes szakértők.

    Mások szerint viszont a malmok álláspontja jól védhető, és esélyt látnak akár az eljárás megszüntetésére is.

    A Gazdasági Versenyhivatal még 2008 júniusában indított eljárást 11 malomipari vállalkozás ellen. Rajtaütésszerű helyszíni szemlét tartotta az Abo Holding Vagyonkezelő Zrt., a Cerbona Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt., az Első Pesti Malom- és Sütőipari Zrt., a Gyermely Élelmiszeripari Zrt., a Hajdúsági Gabonaipari Zrt., a HEFELE Malomipari Kft., a Júlia-Malom Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. valamint a Szatmári Malom Termelő és Kereskedelmi Kft.székhelyén. E vállalkozások mellett három másik cégre, a Diamant International Malom Kft-re, a Pannonmill Malomipari Zrt-re valamint a Sikér Malomipari Feldolgozó és Kereskedelmi Kft-re is kiterjesztette az eljárást.

    A GVH rendelkezésére álló információk szerint ugyanis a vállalkozások 2004-től több alkalommal, különböző helyszíneken  – vidéki hotelekben, panziókban, illetve a vállalkozásoknál – tárgyaltak egymással, kötöttek két és többoldalú megállapodásokat, a magyarországi lisztpiac felosztásról. Feltételezhetően egyeztettek bizonyos gabonaipari (jellemezően liszt) termékek minimálárainak alkalmazásáról továbbá tervezett áremeléseik mértékéről és időpontjáról.

    A malmok jogsértő magatartása kiterjedhetett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által 2007-2008-ban az élelmiszerek – köztük malomipari termékek – beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárásokra is.

Forrás: Napi Gazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés