Hírek

Versailles-ban tiltakoznak európai méhészek

Az import és a hamisítások miatt végveszélybe került az európai méztermelés, a kilogrammonként egy eurós áron behozott mézzel nem képesek versenyezni az európai méhészetek – állítja közleményében Fulmer-Takács Ferenc, az Egyesület az Európai Méhekért (AEB) elnöke.

A méhészek január 21-én a franciaországi Versailles-ban folytatták a január 17-én Brüsszelben kezdett, a kontinens méhészeteit a tönk szélére sodró, cukrozott hamisítványok importja elleni tüntetéssorozatukat. Az egyesület becslése szerint ugyanis évente legalább 20 ezer tonnányi hamisítvány érkezik Európába és kerül a boltok polcaira. Összehasonlításul: Magyarország évente ugyanennyi mézet exportál az Európai Unió (EU) országaiba – írja az allattenyesztok.hu.

fotó: pixabay.com

Az AEB azt szeretné elérni, hogy az EU egységesen szabályozza az importot, feltüntetve az olcsó portékákon azok származási helyét. Jelenleg ugyanis csak az derül ki, hogy Európában vagy Európán kívül készült-e az adott méz.

Fulmer-Takács Ferenc szerint a méhek nemcsak a méz ára miatt fontosak, a globális élővilágban is kiemelt szerepük van, ám a rovarirtók szabályozatlan és számonkérés nélküli használata nagy veszélyt jelent az európai méhcsaládokra.

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) javaslatára 2019-ben az EU teljes területén tilos a neonikotinoidok szabadföldi használata, és kizárólag állandó üvegházakban engedélyezik ezen szereket. A rendelkezés tavaly decemberben lépett hatályba Magyarországon. Megjegyzendő, hogy az EU-s tárgyalásokon a regnáló magyar kormány a méhekre veszélyes vegyszer betiltása ellen foglalt állást, míg a tagállamok többsége a betiltás mellett döntött. 

A január 17-i brüsszeli tiltakozásról tudósító Euronews szerint az Európai Bizottság azt javasolja az EU tagállamok illetékeseinek, hogy a következő három évben 120-180 millió eurót fordítsanak az ágazat támogatására.

Az Európa Parlament képviselői január végén tárgyalnak a problémáról Brüsszelben.

agrotrend.hu / allattenyesztok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés