Hírek

Vérengző medve garázdálkodik Erdélyben napok óta

Az utóbbi két hétben több száz tyúkot pusztított el egy medve a Hargita megyei Gyergyósalamáson. Az állat emberekre is veszélyes, már a kilövését is kezdeményezték.

A település polgármestere, Valentin Mindru elmondta, hogy hétfőről keddre virradóan a kis termetű medve két gazdaságba tört be és hatvan háziszárnyassal végzett  írja az Index. Baromfikra specializálódott nagyvadról van szó, amely rövid idő alatt már 300 tyúkot pusztított el – fűzte hozzá az elöljáró.

Hétfőn a polgármesteri hivatal szomszédságában bukkant fel a medve, a nagyvad aztán átúszott a Maroson, majd a településsel összenőtt Gyergyóhodoson látták őt. A veszélyhelyzetek alkalmával tanácskozó, úgynevezett beavatkozási bizottság kezdetben csak az állat elaltatását és elköltöztetését javasolta; amikor azonban a medve a testület tagjait is megtámadta, már a kilövését kezdeményezték.

Fotó: wikimedia

A hatályos jogszabály szerint viszont a kilövés csak akkor engedélyezett, ha a medvét a településen belül, a károkozás helyszínen érik tetten – a brummogó bestia viszont mindig éjszaka garázdálkodik, és gyorsan eltűnik szem elől, tehát nem könnyíti meg a hatóságok dolgát.

A gyanú szerint a vadállat a balánbányai Medve-visszavadító Központban nevelkedett, mivel a tyúkoknak csak a fejét, nyakát, lábát és néhány szervét hajlandó elfogyasztani, írja a Maszol.

A medve Gyergyószentmiklóson is felbukkant, a város polgármestere, Csergő Tibor András arról számolt be az Agerpresnek, hogy két napja próbálkoznak az állat elfogásával és elköltöztetésével, egyelőre mindhiába.

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés