Hírek

Végre! Indul a sörszezon!

A Magyar Sörgyártók Szövetségének kiemelt eseménysorozata, a hazai sörkultúrát építő ,,Sör mi több” keretében hivatalosan is megnyitották a 2017-es sörszezont.

Immár hagyományosan egy szezonnyitó ünnepséggel indította a Sörszövetség az idei sörszezont április 26-án. Schillinger Attila, a szervezet igazgatója kiemelte: a hazai gyártók kiváló minőségű söröket állítanak elő és fontos szereplői a magyar gazdaságnak – írja közleményében a Sörszövetség.

A szövetség tagjai a tavalyi évben 72,5 milliárd forinttal járultak hozzá a központi költségvetéshez – fotó: pixabay.com

Négy hazai gyárban mintegy 1700 főt foglalkoztatnak és 24000 fő foglalkoztatását teszik lehetővé a söripari értékláncon keresztül. Schillinger Attila megjegyezte, idén tovább dolgoznak a sör és a modern magyar gasztronómia kapcsolódásának erősítésén. Ehhez jó alapot szolgáltat a prémiumkategóriájú termékek forgalmának tavalyi, mintegy 10%-os növekedése.

A szövetség igazgatója Vásárhelyi Istvánnak csapolta az első korsó idei nedűt – fotó: Sörszövetség

Az MSSZ harmadik éve rendezi meg a ,,Sör mi több” elnevezésű eseménysorozatot, amely mára a sörkultúrát fejleszteni kívánó sörgyártók összefogásának szimbóluma lett. A szezonnyitón részt vettek sörfőző kisüzemeket képviselő cégek és szervezetek, valamint innovatív sörtechnológiákat fejlesztő startup vállalkozások is.

A szervezők reményei szerint az idei szezon is a minőségi sörök, illetve a hozzájuk passzoló ételek tudatos, kulturált fogyasztásának jegyében zajlik majd.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés