Hírek

Újabb fordulat a fúrt kutak ügyében – mégsem érvényes mindenkire az amnesztia

Minden kúttulajdonosnak a jegyzőhöz kell fordulnia egy fontos adatért – ez dönt arról, hogy maradhat-e bejelentés nélkül a kút.

A nyár elején látszólag rendeződött az engedély nélküli fúrt kutak helyzete, mert a módosított törvényi szabályozás szerint a meglévő háztartási és mezőgazdasági kutak mentesülnek a hivatalos eljárás alól, ha a mélységük nem haladja meg az 50 métert, nem érintik az első vízzáró réteget, és vízkészletvédelmi szempontból nem védendő területen találhatók. A 24.hu annak járt utána, hogy a kúttulajdonosok hogyan dönthetik el azt, hogy a kútjuk megfelel-e a három feltételnek. A jogszabály értelmezéséről készített egy táblázatot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint egy másik táblázatot a Magyar Vízkútfúrók Egyesülete (MVE) is, ami segítség lehet a háztartási és mezőgazdasági kutak tulajdonosainak.

A NAK táblázata 50 méternél húzza meg a határt a talajvíz és a mélyebb vízadók rétegvize között. Az MVE szerint ez így nem helyes. Az első vízrekesztő (vízzáró) réteg a határ, ami csak kivételes esetben, az első vízrekesztő réteg 50 méternél mélyebb elhelyezkedése esetén éri el az 50 métert. A NAK táblázatában a mezőgazdasági célnál csak az öntözést nevesítik. Az MVE azonban (a törvénymódosítás szövegére alapozva) az állattartást is feltüntette itt.

A 2024. január 1-je előtt létesített, talajvízre telepített (az első vízrekesztő réteg 50 méternél mélyebb elhelyezkedése esetén legfeljebb 50 méter mélységű) háztartási, illetve mezőgazdasági (öntözési, állattartási) célú kutak tulajdonosai elvileg hátradőlhetnek, de hogy a kúttulajdonosok el tudják dönteni, valóban nincs-e teendőjük, ahhoz meg kell mérni a kutat, illetve meg kell kérdezni a jegyzőt, mert ő tudja, hogy az adott településen hol van a talajvíztartó réteg alsó határa, hiszen legfeljebb ilyen mély kutakra adhatott eddig engedélyt.

Fotó: pixabay.com

Ha a kút nem éri el ezt a mélységet, nincs teendőnk. Ha igen, a területileg illetékes katasztrófavédelmi igazgatóságon még 2023. év végéig engedélyeztetni kell, egyébként vízgazdálkodási bírságot vethetnek ki.

A 2024. január 1. után létesítendő háztartási, illetve mezőgazdasági talajvízkutak esetében fontos lesz azok vízvédelmi szempontú elhelyezkedése. Lesznek olyan új kutak, melyek létesítésénél lesznek kötelezettségek – kútmélységtől és elhelyezkedéstől függően –, a háztartási kutaknál például csak a kockázatmentes területeken, a talajvíz megcsapolásakor nem kell majd sem bejelentés, sem engedélyeztetés. A kockázatos területeken létesítendő új háztartási talajvízkutakra viszont bejelentési és hatósági jóváhagyási kötelezettséget írtak elő.

A Magyar Vízkútfúrók Egyesülete szerint rengeteg olyan kút lehet, amelyeknél nem megfelelő a kialakítás, mert a szabályok betartatásával az illegális kútfúrások során nem foglalkoztak. Ezen a mostani jogszabály sem változtat, nem ír elő kötelezettséget arra, hogyha egy kút nem megfelelő műszakilag, akkor a kialakítását korrigálni kellene.

Márpedig a műszakilag nem megfelelő kutak veszélyeztetik a felszín alatti vízkészlet minőségét. Az MVE honlapján azt írja, a törvénymódosítás szakmai és alkotmányossági hibái miatt tervezik, hogy más szakmai szervezetekkel karöltve az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához fordulnak, vizsgálatot kérnek.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés