Hírek

Új lendületet kaphat az agrárexport

A hazai mezőgazdasági termelés, feldolgozás, és az élelmiszeripar a következő hét évében soha nem látott mértékű forráshoz jut. A megvalósuló fejlesztések révén a hazai agrárexport is új lendületet kaphat – fogalmazott az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Pécsett, aki őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya megyei elnöke társaságában tartott sajtótájékoztatót.

Bencsik Dávid a baranyai megyeszékhelyen több agrárvállalkozás mellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnökének, a Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztéséért felelős kormánybiztosnak, valamint a Pécsi Tudományegyetem kancellárjának felkeresése után úgy fogalmazott: a vidéken élő termelők, vállalkozók, agrárszakemberek ötletei, véleménye, évszázados tapasztalatain alapuló tudása elengedhetetlen a döntések meghozatalához, a megfelelő fejlesztési irány kialakításához – írja az Agrárminisztérium közleménye.

A helyettes államtitkár ezúttal Dél Dunántúl központjába, Pécsre látogatott, hogy megismerje a helyiek véleményét. Bencsik Dávid tervei szerint végiglátogatja Magyarországot azért, hogy felmérhesse a helyi igényeket, az agrárképességeket és az exporthoz szükséges árualapot. Ezzel párhuzamosan párbeszédet kezd agrárexportunk fellendítése érdekében a Magyarország külképviseletein dolgozó, valamint a hazánkba akkreditált diplomatákkal.

Fotó: Fekete István

A mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a magyar vidék jövője szempontjából történelmi jelentőségű, hogy Magyarország az Európai Unióban adható legmagasabb mértékű nemzeti társfinanszírozást biztosít a nemzeti költségvetésből az európai uniós vidékfejlesztési források mellé – emlékeztetett Bencsik Dávid. Mint mondta, a Közös Agrárpolitika (KAP) vidékfejlesztési pillérén keresztül érkező forrásokat 2021-től a kormány az unióban egyedülálló módon – a korábbi évek 17,5 százalékos támogatása helyett – 80 százalékkal egészíti ki. Ezáltal az elkövetkező hét évben 4265 milliárd forintot fordítanak a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére. A jövedelempótló támogatások révén pedig további 3272 milliárd forintnyi, 100 százalékban uniós forrásból segítik a hazai mezőgazdasági szereplőket. Így összesen több, mint 7,5 milliárd forintot fordíthatunk az ágazat fejlesztésére.

Ez a hatalmas összeg óriási esély a magyar agrárium és élelmiszeripar számára, de, mint mondta, a források megfelelő felhasználása a termelés, feldolgozás során nem elég, a külpiacokért is meg kell dolgozni – fogalmazott a helyettes államtitkár. A források új lendületet adnak hazánk agrárexportjának is. A közös célok eléréséhez – ahhoz, hogy a történelmi jelentőségű fejlesztési lehetőséghez történelmi jelentőségű agrárexport eredmények is társuljanak, párbeszédre van szükség a helyi termelőkkel, vállalkozókkal, a tudomány és a megyei politika és kamara képviselőivel. Ez a párbeszéd kezdődött most Baranya megyében.

Fotó: Fekete István

A korábbinál háromszor nagyobb fejlesztési forrásból a Baranya megyei agrárvállalkozások is részesednek – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, aki példákat is sorolt a pályázatok révén támogatható célokra. Mint mondta, Baranya megye meghatározó bortermelő vidék, ami megmutatkozik a benyújtott pályázatok, az itt felmerülő fejlesztési igények számában is. A szántóföldi termesztés mellett régen ugyanolyan meghatározó jelentőségű volt a falvakban az állattenyésztés, amelyet mára egyre kevésbé gyakorolnak. A sertéstenyésztés mellett a szarvasmarha- és baromfitenyésztés megmaradt, míg pályázatok segítették a nagy állattartó telepek felépítését. Például Mohácson valósult meg hazánk egyik legkorszerűbb, hatalmas kapacitású vágó, csontozó, daraboló és csomagoló üzeme.

Bencsik Dávid a versenyképesség, jövedelmezőség egyik feltételének a termékek minél magasabb szinten való feldolgozását és értékesítését jelölte meg. Ezt felismerve egyre több gazdálkodó vágott bele saját feldolgozóüzem létesítésébe, amelyhez pályázati forrásokhoz jutott – mondta. Az említett beruházások mellett újabb elképzelések megvalósítására lehet majd pályázni a következő hónapokban. Ezek között lehet olyan, amely a mindennapi életet, a megélhetési körülményeket javítja, a vidéken való boldogulást teszi lehetővé, más pályázatok segítséget nyújtanak az ökológiai gazdálkodás fenntartásához, vagy éppen az arra való áttéréshez, de ide sorolható a héten megnyílt mezőgazdasági kisüzemek támogatására kiírt pályázat is – sorolta a helyettes államtitkár.

Bencsik Dávid a mezőgazdaságba érkező források jelentős eredményének nevezte, hogy mindannyian helyben megtermelt, egészséges és biztonságos élelmiszerhez juthatunk. Ezt segítik Baranya megyében is a sorra nyíló termelői piacok, amelyek egyrészt biztosítják a környék termelőinek a piacra jutást, az értékesítés lehetőségét, másrészt a kontinenseken átutaztatott, környezetet is terhelő import helyett előtérbe helyezik a helyi termékek fogyasztását és így a helyi gazdálkodók megélhetését.

Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Baranya megyei elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a jövőben több területen jelentős forrásbővülés valósul meg az agráriumban, közöttük kiemelten fontos ágazatokban. Ismertette: a kertészeti üzemek támogatására korábban előirányzott 30 milliárd forintos támogatás 68 milliárdra, a mezőgazdasági kisüzemek támogatására előirányzott 2,5 milliárd helyett 32,5 milliárd forint jut majd, ez utóbbival 7500 kistermelő jut jelentős forráshoz. A gyógynövényekkel foglalkozó agrárpiaci szereplők 15 milliárd, a gombaüzemeket működtetők 20 milliárd forinthoz juthatnak, emellett a helyi termelők piacra jutását is 13 milliárd forinttal segíti a kabinet a következő hét évben. Kiemelte, hogy az élelmiszert előállító üzemek fejlesztésére 260 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre. Rittlinger József szerint a források segítségével nemcsak a helyi termelők piachoz jutása fog fejlődni, de várhatóan olyan ágazatok is újjáéledhetnek, amelyek korábban egy-egy térségben sorvadásnak indultak.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés