Hírek

Továbbra is várja látogatóit a nemzeti park

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szabadon látogatható tanösvényei és megfigyelőtornyai télen is várják a látogatókat. A jövő évre készülve pedig három megfigyelőtornyuk és egy tanösvényük felújítása fejeződött be – adta hírül a nemzeti park.

Elmondták, a Vésztő és Szeghalom közötti út közelében található toronyból vendégeik számára szép kilátás nyílik a Mágor-pusztára. A terület jelentőségét a Kis-Sárrét hajdani vízi világának maradványai, majd a folyószabályozást követő másodlagosan kialakult szikes puszta növény- és állatvilága adja.

fotó: pxhere.com

A pusztai tanösvény alig több mint fél kilométeres útvonalán megismerhetik az érdeklődők a védett terület természeti és kultúrtörténeti értékeit. Útvonala egyaránt vezet vizes és pusztai élőhelyek mellett, a Holt-Sebes-Körös mentén haladva pedig számos vízi és vízhez kötődő fajt figyelhetünk meg. Ilyen például a vízfelszínt néhol teljesen befedő apró békalencse vagy a rucaöröm. A holtágon előfordul még a fokozottan védett vidra, valamint récék és gémfélék is.

Az igazgatóságtól megtudtuk, a Kardoskúti Fehértó részterület a Körös-Maros Nemzeti Park egyik legértékesebb élőhelye. A természetes úton kialakult szikes tó nemzetközi jelentőségű pihenő- és táplálkozóhelye a vonulások idején itt megszálló több tízezer különböző madárnak. A Fehér-tó és környezete ezért is fokozottan védett terület. 

Az itt fellelhető természeti értékek felfedezését a Kardoskút és Hódmezővásárhely közötti út mellett felállított két megfigyelőtorony segíti, melyekből kettő újult meg most. Ezekből lehetőség nyílik a terület páratlan természeti értékeinek és madárvilágának megfigyelésére az élővilág zavarása nélkül.

agrotrend.hu / beol.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés