Hírek

Tovább drágulhat a tojás

Más termékekhez és élelmiszerekhez hasonlóan a tojás ára is feljebb kúszhat az őszi-téli hónapokban. A jelenlegi 65-70 forint körüli árat lassan elfelejthetjük, írja a kemma.hu.

Hatalmas bizonytalanság alakult ki a tojáspiacon, mondta a Gyermelyi Zrt. kereskedelmi igazgatója, Káhn Norbert. Mint mondta, a takarmányköltségek – amelyek meghatározóak a tojás önköltségében – hónapról hónapra növekednek, a csapnivaló kukoricahozamok és a szintén nem túl fényes napraforgó-terméskilátások miatt pedig további emelkedéssel kalkulálnak a szakértők.

Fotó: wikimedia

Amikor elfogy a már behozott kukorica és szotyola, drasztikus emelésre számíthatnak a vásárlók. A gabona esetében, az új termés magasabb ára már most megjelent a költségekben. A gyenge forintárfolyam, az üzemanyag drágulása és az elszálló energiaárak mind-mind hozzájárulhatnak a további dráguláshoz.

Mindeközben a kínálat csökkenése is elkerülhetetlen, a kisebb kibocsájtók ugyanis nem tudnak lépést tartani a finanszírozás költségével, a szűkebb kínálat pedig már önmagában is árfelverő tényező. Egyes becslések szerint a tojás darabonkénti ára az ősz végére akár a száz forintot is elérheti, írja a kemma.hu.

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés