Hírek

Több mint 20 nemzet vesz részt az idei Szilvásvárad Masters sorozaton

Az idén újra megrendezik a három lovas szakágat összefogó Masters nemzetközi versenysorozatot Szilvásváradon, amelyre több mint húsz nemzetet képviselve, közel félezer lóval neveztek hajtók és lovasok – jelentette be az agrárminiszter az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón, a Heves vármegyei településen.

Nagy István aláhúzta: az elmúlt két évben, minden eseményt figyelembe véve, több mint négyezer ló érkezett a 2018-ban átadott Lipicai Lovasközpontba. Elmondható tehát, hogy Európa egyik legnagyobb és legmodernebb, 6500 néző befogadására alkalmas lovas stadionja már bizonyított – tette hozzá. Az itt megrendezett viadalok közül is kiemelkedik a 2021-ben megálmodott Szilvásvárad Masters versenysorozat, amely három lovassport szakágat fog össze: a díjlovaglás és díjugratás mellett nagy hangsúlyt fektet a már jól ismert fogathajtásra. A sorozat célkitűzése, hogy Szilvásváradot ismét bekapcsolja a világ lovassport-vérkeringésébe – mondta a miniszter.

Fotó: Fekete István

Jelezte: a márciusban megtartott díjlovas viadal után a nemzetközi fogathajtó versenynek a hétvégén, azaz csütörtöktől vasárnapig, a díjugrató versenynek pedig augusztus 3-6. között ad otthont a Lipicai Lovasközpont. A díjugrató verseny világkupa-forduló is lesz egyben, olimpiai minősítő versenyszámmal, amely az egyéni kvóták megszerzését segíti a 2024-es párizsi ötkarikás játékokra – jegyezte meg. Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy szeptember végén Szilvásváradon rendezik a 16. Nemzeti Vágta döntőjét, amely az idei kulturális és sportrendezvényekkel együtt méltó a 2023-ban alapításának 70. évfordulóját ünneplő Állami Ménesgazdasághoz. Az idei ünnepségsorozat ugyanakkor nem valaminek a lezárása, hanem egy sok munkával kikövezett út fontos állomása – fogalmazott, emlékeztetve, hogy 2024-ben Magyarország rendezheti a négyesfogathajó-világbajnokságot, amelynek ugyancsak a ménesgazdaság lesz a házigazdája. Nem túlzás azt állítani, hogy a világbajnoksággal "a négyesfogathajtás hazatér", hiszen kevés olyan sportág van a világban, amely ennyire szorosan kötődik a magyar hagyományokhoz, innovációhoz és kultúrához – hangsúlyozta az agrárminiszter.     

Cseri Dávid, a ménesgazdaság igazgatója a tájékoztatón arról beszélt: a lovasközpont mára a világ lovassportjának meghatározó pontja lett, egyre több rangos lovas esemény helyszíne, így jótékony hatást gyakorol a térség gazdaságára, turizmusára is. Közlése szerint a napokban négy válogatott fogatuk készül a hétvégi világkupára. Emellett a jövő héten először indul díjlovasuk a fiatal lovas Európa-bajnokságon. A hétvégi fogathajtó Masters-versenyen pedig Szilvásvárad történetében először vesz részt a többszörös világbajnok ausztrál Boyd Exell és az ugyancsak többszörös vb-ezüstérmes amerikai Chester Weber – tájékoztatott.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés